Luxemburgi gyarmat leszünk
Juncker áll majd az Európai Bizottság élén. Az európai döntéshozók ezek szerint még nem értesültek arról, hogy kicsoda Európa erős embere.
Luxemburgi gyarmat leszünk

Juncker áll majd az Európai Bizottság élén. Az európai döntéshozók ezek szerint még nem értesültek arról, hogy kicsoda Európa erős embere.

 

Márciusban kiderült már, hogy a Fidesz valamiért nem szereti az Európai Bizottság néppárti elnökének jelölt luxemburgi Jean-Claude Junckert. A régiós szolidaritás sem dolgozott a mi konzervatívjainkban, úgyhogy a remek képességű lett politikust, Valdis Dombrovskist sem támogatták. Volt egy harmadik reménybeli, a francia Michel Barnier, az ő esélyei voltak a legkisebbek, természetes hát, hogy a Fidesz pont mellette állt ki (mármint saját pártján, az UMP-n kívül).

 

Az okot az igen éles szemű Eurológus sem értette pontosan. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy Barnier-t Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke tolja maga előtt, és Daul attól a pillanattól kezdve, hogy 2007 januárjában megválasztották néppárti frakcióvezetőnek, minden kritikus helyzetben kiállt a Fidesz mellett, még saját pártcsaládjával szemben is, még a legkínosabb ügyekben is. Hogy miért, azt talán ne kérdezzük. A konteómentes magyarázat szerint azért, mert azt EPP frakciójának szüksége volt a Fidesz-KDNP és a szövetsége határon túli képviselők nem kevés szavazatára.,

 

Aztán csak Juncker maradt, azt lehetett hinni, egyetértés van róla, még Daul is rábólintott. Május elején már látni lehetett: az Európai Néppárt megnyeri az EP-választást, a lisszaboni szerződés alapján nagy a luxemburgi veterán lesz a főnök. Ezt a pillanatot, a nyerésre álló választás előestéjét használta ki arra Orbán Viktor, hogy közölje: szó se lehet Juncker megszavazásáról. Miért?

 

Ezért: „A luxemburgiak részéről delegált európai uniós biztos Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban. Miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után?”

 

A Magyarországnak csak ártó luxemburgi biztost, aki a jogérvényesülésért, az alapjogok betartásáért és az uniós polgárságért felel, Viviane Redingnek hívják, az ártás meg például az volt, hogy kifogásolta, mikor Orbán Viktor egyik régi jó barátja állatoknak nevezte a romákat. (A jó barát hírlapi válaszát talán nem idézem.) Valamint aggályai voltak a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban.

 

Az írás a hvg.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
4    +    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.