Lendvai Ildikó: Kis ember, nagy ember
Eleinte nem tudtam, hogy nagy ember. Azt persze láttam, micsoda bravúr volt 1990-től a politikai pária-létből abszolút többséget szerző kormányerővé tenni az MSZP-t.
Lendvai Ildikó: Kis ember, nagy ember

És ami ennél is több: az utódpártot beleugrasztani a korszerű európai szociáldemokrácia mélyvízébe, hogy megkezdhesse máig tartó küzdelmét a nagy dilemmával: a modernizáció és a hagyományos szociális-szolidáris elkötelezettség összeegyeztetésével. De mégis: annyira más volt, ahogy én a "nagy embereket" elképzeltem.

 

Én Nyerset szerettem meg Vitányit, Békesi pengeéles érvelését, ő meg rendre fölébük kerekedett a párton belüli versenyben. Sokallta a filozófusokat, pedig az én fiókomban is ott volt a filozófiaszakos diploma. Legendás fórumozó volt, gyakran félmondatokban, gesztusokban, összekacsintásokban értette meg magát a résztvevőkkel, én meg fintorogtam: mégiscsak "értelmiségibb" módon kellene... 

 

Láthatóan némi élvezettel huzakodott a koalíciós partnerrel, én pedig - már az MSZP budapesti vezetőjeként - az országban is, a fővárosban meg pláne féltettem ezt a szövetséget. Megütött a guta, hogy nem avatott be minket előre a Bokros-csomag tervébe, pedig akkoriban igencsak önérzetes tagjai voltak az elnökségnek. Vagyis: respektus ide vagy oda, sokat fortyogtam miatta, és nyilván más súlycsoportból ugyan, de vitatkoztam is vele. Valamelyik konfliktushelyzetben "fellázadva" szándéka ellenére még az elnökséget is összehívtuk - emlékszem, olyan mérges volt, hogy eljött ugyan (az a híres fegyelem!), de először nekünk hátat fordítva ült le az elnöki székbe. Aztán persze nem bírta ki, beleszólt a vitába, belemelegedett a maga igazába, és szép fokozatosan visszafordította a székét. Nem volt nagy kunszt, kockázat nélkül lehetett vele vitázni. Méregbe gurult, dühös vakkantásokkal igyekezett letorkolni az ellene ágálókat, de soha bosszút nem állt, és két nap múlva akár az is kiderülhetett, hogy közben gondolkodott a többiek érvein.



1998-ban aztán meghökkentem és el is szégyelltem magam. Mert az éppen csak egy hajszállal elvesztett választás után olyan eleganciával és nagyvonalúsággal állt félre, olyan méltósággal és arányérzékkel töltötte be aztán a funkció nélküli volt miniszterelnök szerepét (ami valószínűleg jellempróbálóbb lecke, mint maga a miniszterelnökség), hogy ebben már nem lehetett nem meglátni a nagyságot.

 

Az emlékező írás folytatását a népszava.hu közli.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    *    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.