Kettős Mérce: Unatkozik? Üsse a szegényeket!
A fideszesek úgy látszik se az értelemmel, se a hatékonysággal se az emberséggel nem foglalkoznak, amikor a szegényeket kell büntetni. Hiába volt teljesen sikertelen, hiába meszelte el az Alkotmánybíróság visszahozzák a hajléktalan emberek büntetéséről szoló törvényeket és rendeleteket. Miközben megoldásról beszélnek a devizahitelesek ügyében már előre meg is büntetik azokat akik utcára kerülnek.
Kettős Mérce: Unatkozik? Üsse a szegényeket!

A fővárosi közgyűlés nemsokára tárgyalja azt a rendeletet ami kitiltaná a közterületekről a hajléktalan embereket. Persze nem mindről, hanem:

 

Jogellenesnek minősítenék az életvitelszerű tartózkodást a mellékletben meghatározott közterületeken. A mellékletben másfél oldalon keresztül sorolják a tiltott zónákat. Így szabálysértésnek minősül és közmunkával, pénzbírsággal, illetve visszaesőként elzárással sújtható a fedél nélküli lét a fővárosi tulajdonú főutakon, parkokban, hidakon, aluljárókban, a közösségi közlekedési járművek – busz, villamos, vasút, hajó – megállóiban, a világörökség területén – tehát a budai Várban és a Belváros jelentős részén, valamint a Duna-parton –, az oktatási és egészségügyi intézmények körül, valamint mindezek 50 méteres körzetében.
Csakhogy ezt már kipróbáltuk egyszer. Például az első kerület 12 millió forintnyi bírságot szabott ki hajléktalanokra, akik ezt természetesen nem fizették be, mert nincs miből. Majd bezárták őket a fogdába. Aminek ugye egyetlen értelme van. Tüntessük el a szegénységet magunk elől. Söpörjük a szőnyeg alá a problémát, hogy a magyar szociális ellátórendszer nem képes ezeket az embereket megvédeni a hajléktalanságról, és még annak se tud segíteni, aki vissza akarna térni a társadalomba.

 

De ezt a szemléletet akarja visszahozni a kormányzat is. Az ősz slágertémájává emelve, a szegények elleni háborút. Hiszen hiába kaszálta el az Alkotmánybíróság a hajléktalanokat vegzáló rendeleteket, és törvényeket, ezeket a kormány az Alaptörvény Negyedik módosításával az alkotmányjog minden alapját felülírva alkotmányos szintre emelte. Most pedig újra törvénybe írná azokat.

 

Az írás folytatása a Kettős Mérce blogon olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    -    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.