Elindulni – valamerre
Lengyel László a minap a jövőnkért való közös felelősségünkre apellálva szólított fel valamennyiünket a kiútkeresés kollektív feladatára. E sorok írója az elmúlt huszonvalahány évben folyamatos és kritikus elemzője volt mindannak, ami a szűkebben értelmezett politikai életben történik. Ezért ezúttal csak arra vállalkozik, hogy korábbi elemző munkáinak tanulságait is figyelembe véve fordítsa át azokat megfontolandó változtatási javaslatokká - írja Kéri László a Népszabadság Online-on.

A majdan győztes politikai erőknek a 2010 után kialakított rendszer tartalmát, kereteit és – feltehetően – a feltételeit több okból is meg kell majd változtatniuk. Többek között, mert az eltelt két évben a húszéves örökséggel szembeni politizálás igénye dominált, mikor is eme örökség egyoldalúan negatív felfogásának elfogadtatására törekedtek. Azt hívén és hirdetvén, hogy az „újak” egyoldalúan jogosultak az örökség félretételére. E felfogással nemcsak az a gond, hogy hamis (lévén, a Fidesz is szerves, időnként első számú alakítója volt e húsz évnek), hanem maga az egyoldalúság. Orbánék kiemelték magukat a rendszerváltás hosszú folyamatából, s kívülről érkezettként formáltak jogot új közéleti/politikai időszámítás meghonosítására. Ezzel az újkori magyar történelem legkevésbé gyümölcsöző – úgyis mondhatnánk: legtöbb kárt okozó – hagyományát keltették életre. Minden rendszerváltás azzal kezdődött, hogy a megelőző korszakot aránytalanul befeketítve igyekeztek a rendszerváltók fekete-fehér helyzeteket előidézni. Ezért a majdani korrekciót elvégzőknek egyúttal az is a dolguk lesz, hogy a rossz hírbe kevert rendszerváltás becsületét visszaadva állítsák helyre a kontinuitást. Nem lesz könnyű, az intézményi szférában ez még csak-csak elvégezhető, a mentalitásokban, a szimbólumok és minták világában azonban sokkal összetettebb feladat lesz. Valószínűleg, nyilvános és hosszadalmas, megspórolhatatlan viták révén.

 

A feladatot azt teszi nehezen megoldhatóvá, hogy ezt a korrekciót nem lehet úgy elvégezni, hogy közben figyelmen kívül hagyják az egykoron – 2010-ben – a Fideszre szavazott hárommilliónyi választópolgár igényeit, véleményét. Ami persze nem egyenlő a mai kormány aktuális érdekeivel, véleményével, de az is biztos, hogy nem fog egybeesni a majdani győztesekével sem. A lényeg, hogy mindenképpen meg kell oldani a vesztes tábor – igencsak heterogén – igényeinek a figyelembevételét is, mert ha ez nem történne meg, akkor legfeljebb az elmúlt két év hibáinak kifordított megismétlésére kerülhetne csak sor. Politikailag mindez nagyon nehezen kivitelezhető, mert ebben a mezőben a versengés és a kizárás roppant erős mozgatóerő, ám a médiában, a kulturális élet alapvető intézményeiben ez a diskurzus eredményesebben lenne lebonyolítható.

 

Illúzió azt hirdetni és követelni, hogy térjünk vissza a 2010 előtti – állítólagosan – ideális, demokratikus állapotokhoz, mert azelőtt sem volt „ideális” az alapállapot, ezért nincs visszaút, csak előrevezető. Ahogyan nincs igaza a Fidesznek akkor, amikor elveti a rendszerváltás két évtizedét, azoknak sincs igazuk, akik megpróbálják idealizálni az 1990–2010 közötti időt. Új alkotmányt valóban kellett már alkotni, de nem ezzel a sietséggel és nem azzal az egyoldalúsággal, ahogyan 2011 tavaszán tették. A választási rendszer valóban megérett a korrekcióra, de semmiképpen sem arra, hogy egyetlen politikai erő aktuális igényei szerint rendezzék át. Az igazságszolgáltatás egész rendszere ezer sebből vérzett már, de ez még nem elegendő indok az egyoldalú kormányzati dominancia érvényesítésére. A közigazgatás egészét veszélyeztette az önkormányzatiság túlzásaiból kifejlődött pazarlás és átgondolatlan működés, de ez még csak magyarázat sem lehet a kormányzati önkény jegyében történő totális átalakításra. A médiatörvényről 1997 óta tudtuk, hogy alkalmatlan a közszolgálat hosszabb távú szempontjainak érvényre juttatására, ám ebből nem következett a médiavilág egészének kormányzati rohammal történő elfoglalása. Példáinkból legalább három további alapvető és közös tanulság is levonható.

 

A leendő rendszerkorrekció során kitüntetett szempontként kell érvényesíteni az eljárások demokratizmusát, a döntések meghozatala előtti érdemi egyeztetéseket. Amiért egyértelműen elmarasztalható az elmúlt két év, az az, hogy az állítólagos forradalom hevében a társadalmi működés minden szintjén könyörtelenül leépítették a szükséges és elégséges eljárások megszokott rendjét. Kezdve a jogalkotástól, befejezve a mindennapi személyzeti döntések szintjéig.

 

A teljes írást a nol.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.