"Budapest számára katasztrófa lenne a Kósa-féle javaslat elfogadása"
"Az LMP szerint katasztrófát jelentene Budapest számára, ha az Országgyűlés elfogadná Kósa Lajos fideszes képviselő,  önkormányzati törvényjavaslathoz benyújtott, a főváros jogállását, illetve hatásköreit érintő indítványait." - olvasható a párt honlapján.

"Jávor Benedek, az LMP parlamenti képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, Kósa Lajos két módosító indítványával Budapestet lényegében “szétszedné” 23 önálló városra, a fővárosi önkormányzat helyére pedig egy “megyei jellegű” önkormányzatot illesztene. Utalt arra, hogy az egyik javaslat szerint a főváros a jövőben nem települési, hanem területi önkormányzat lenne, bár elláthatna települési feladat-, és hatásköröket is.

 

Jávor Benedek szerint ezzel Budapest megkapná a kegyelemdöfést. Hozzátette: a város két évtizede agonizál amiatt, hogy nincs egységes stratégiai városirányítás, a részérdekek, a kerületi szempontok mindig felülírják a város hosszú távú fejlesztési szempontjait. Azt hangoztatta, Budapestnek ezzel szemben éppen arra lenne szüksége, hogy a fővárosi önkormányzat többletjogosítványokhoz jusson, hogy a város egészét és az agglomerációt is érintő problémákat meg tudják oldani. " - olvasható a politikus véleménye, aki az LMP főpolgármester-jelöltje volt a tavalyi választáson.

 

Mindazonáltal Jávor az ellenzéki párt saját alternatívájával is előállt:

 

"Közölte, ennek érdekében a törvényjavaslathoz benyújtott egy módosító indítványt – berlini és hamburgi példára – ami szerint a fővárosi önkormányzat magához vonhatná a döntéshozatal jogát olyan településrendezési, városfejlesztési ügyekben, amelyek a város egészét, vagy több kerületét érinti. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, nagyon örülne annak, ha “Kósa Lajos nem Budapesttel szórakozna”. Szerinte a fővárosi önkormányzatnak biztosítandó jogkörök kérdéséről szakmai vitát kellene indítani, és abba bevonni a pártok mellett a szakmai műhelyeket és a civil szervezetetek." - olvasható az LMP honlapján.

 

Az teljess közleményt a lehetmas.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    *    0    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.