Az ellenzék totális ellehetetlenítése a cél
A korábbi lépések, vagyis az új választási törvénynek kifejezetten az ellenzéket sújtó szabályai, illetve a pártok állami támogatásának kilátásba helyezett megvonása után a kegyelemdöfést is megadnák a kormányváltásban reménykedő politikai erőknek azzal, ha a következő parlamenti választáson valóban csak azok vehetnének részt, akik előzetesen regisztráltatják magukat - állítják a szakértők.
Az ellenzék totális ellehetetlenítése a cél

Egy fideszes politikus szerint az előregisztrálás esetében csak azok járulnának az urnákhoz, akik józan, tudatos megfontolások alapján voksolnak a nemzet jövőjére, „és nem a választási kampány finisében az ellenfelet démonizáló, lebutított kampányszövegekre vevő vadbarmok”. 

 

– Egyre szomorúbb az összkép – kommentálta mindezt a Népszabadságnak László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Szerinte ugyanis ilyen ötlettel minden előzetes egyeztetés nélkül nem is lehetne előállni, mert ez így „sunyi lépés”. Az előzetes regisztráció ugyanakkor idegen a magyar gyakorlattól, és semmilyen szakmai indokot nem lehet felhozni mellette – fogalmazott. Erre László Róbert csak egyetlen magyarázatot tud elképzelni: a Fidesz bízik benne, hogy saját szavazóit a többi párthoz képest hatékonyabban tudja mozgósítani.

 

Ilyen megoldást egyébként a világ számos államában alkalmaznak – többek között Franciaországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is –, de azokban nem működik országos népesség-nyilvántartás, s emiatt választói névjegyzék sincs. Nálunk viszont igen korrekt adatbázis van, amelyben a választásra jogosultak adatai is rendelkezésre állnak, az emberek pedig megszokták, hogy automatikusan mindenki megkapja a választások előtt az értesítőt. 

 

A teljes cikk elolvasható a NOL.hu-n.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    +    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.