Ajánlat Magyarországnak - az MSZP vitairatának bemutatója
Mesterházy Attila a József Attila Alapítvány és a Friedrich Ebert Alapítvány által közösen szervezett gazdaságpolitikai konferencián mutatta be az MSZP vitairatát.
Ajánlat Magyarországnak - az MSZP vitairatának bemutatója

A baloldali nézet szerint az európai válságkezelés sikeréhez az eddig uralkodó konzervatív álláspontot meg kell haladni. A hiány visszaszorítása és az emberek állandó megszorítása helyett a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedés ösztönzésére van szükség. A hiány leszorítása fontos, de ha ez lebénítja a gazdaságot, soha nem leszünk képesek kilábalni a válságból. Kérdezzenek meg egy magyar, spanyol, német, vagy éppen román munkást, aki 4 éve képtelen elhelyezkedni, mert a válság miatt megszűnt a munkahelye, a hiánylefaragó válságkezelés miatt pedig nem lett helyette új. Ezek az emberek magyar, spanyol, német és román nyelven is elég egyértelműen azt mondják: a válságkezelésnek ez a módja nem működik. Azt mondják: jöjjön valami új.

 

A növekedés feltételeit kell megteremteni, be kell indítani a gazdaság motorjait, hogy aztán ki tudjuk nőni, ki tudjuk gazdálkodni a hiányt.


 
Sokan hangoztatták közülünk, európai baloldaliak közül ezt a véleményt már korábban is. Tehát nem új a gondolat. De új a helyzet. Mert az Európai Uniót irányító tandem egyik tagja mondja ezt. Ugye, mennyire másképpen csengenek így ezek a szavak?

 

Ahhoz, hogy a gondolat gyakorlattá váljon, egy sor területen meg kell változtatni a gondolkodásunkat és a hozzáállásunkat is. Erről folyik jelenleg a párbeszéd az európai baloldalon, amiben mi, magyar szocialisták is részt veszünk. Csak a példa kedvéért, néhány témát emelek ki most ebből: Az egyik ilyen, hogy a rövidtávú gondolkodást fel kell váltania a hosszú távú tervezésnek. Ez éppúgy vonatkozik az üzleti környezet szabályozására, mint az oktatás vagy az egészségügy fejlesztésére. Véget kell vetni annak, hogy a politika négyéves ciklusokra szabdalja fel a világot. Az emberek nem négyéves szakaszokban élik az életüket: mindenki hosszú távon akar boldogulni.


 
A második, hogy a baloldal továbbra sem mond le arról, hogy csökkenteni kell a legfelül és a legalul lévő társadalmi csoportok közötti különbségeket. A jövedelmek koncentrációja helyett a jövedelmek méltányos és igazságos elosztására van szükség. De ehhez új eszközöket is be kell vetni, mert a piac önmagában nem hajlandó és nem is képes megbirkózni ezzel a feladattal. Ezért határozottabb állami beavatkozásra van szükség. Aktívabb szabályozással, tudatosabb ösztönzéssel kell elérni, hogy emelkedjenek az alacsonyabb fizetések. Ehhez pedig elsősorban nem erőre, hanem méltányosságra és párbeszédre van szükség.


 
Harmadszor mi, modern baloldaliak azt mondjuk, hogy az emberek életminőségének javítása, a lehetőségek bővítése, az egyenlőtlenségek felszámolása elsődlegesen az állam feladata, de mindannyiunk érdeke és felelőssége is. Gazdagoké és szegényeké egyaránt.

 

Hiszen az állam polgárainak felelősséget kell viselniük saját és közösségeik sorsának alakításában. Ehhez felelős életvezetésre, gazdálkodásra, igazságos és közös teherviselésre van szükség. Mi hiszünk a jogok és kötelezettségek egyensúlyában, abban, hogy az együttélés normáit mindenkinek be kell tartania, azokkal szemben pedig, akik ezt nem fogadják el, az államnak kötelessége fellépni.

 

Hiszen növekvő társadalmi különbségek és feszültségek mellett a gazdaság fenntartható növekedése és egyben a demokrácia tartós stabilitása elképzelhetetlen. Egy haladó, európai országban a gazdasági versenyképesség és a társadalmi igazságosság nem kizárják, hanem feltételezik egymást.

 

Negyedszer a baloldal szerint nemcsak helyreállítani kell a demokráciát, hanem meg kell erősíteni és ki kell szélesíteni annak kereteit is. Szilárdabb jogbiztonságra, nagyobb kiszámíthatóságra, aktívabb részvételre, méltányosabb párbeszédre van szükség.

 

Szerintünk olyan politikai kultúrát kell kialakítani, amelyben tiszteletet érdemlő ellenfélnek és nem megsemmisítendő ellenségnek tekintjük azt, akinek más a véleménye. Amelyben a demokratikus berendezkedés, a jogállami normák sérthetetlenek. Mi, baloldaliak tiszteletben tartjuk az önkormányzatisághoz való jogot. Értékként tekintünk a szabad sajtóra, támogatjuk a független közszolgálati médiát, biztosítjuk a vallás és világnézeti szabadságot és a félelem nélküli életet.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A baloldal számára megnyílt a történelmi esély: mint már annyiszor, megint új lendületet, új reményt adhat Európának és Magyarországnak is.

 

Fotó: mesterhazyattila.hu

Mesterházy Attila beszédét teljes terjedelmében az mszp.hu-n olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
8    *    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.