„A hatalom csak az erőből ért”
Kónya szerint "elég abszurd, hogy szombaton nem lehet a Parlament előtt kétórás tüntetést tartani. Nem is gondolhatunk másra: ez nyilvánvalóan politikai döntés.Ami különösen azért megdöbbentő, mert 2006-ban éppen a Fidesz állt ki teljes mellszélességgel a gyülekezési jog biztosítása mellett, amikor a párt képviselői elbontották a Kossuth téri kordont.”

 

Idézet az itnerjúból:

 

„Összeállítottunk egy kilencpontos csomagot, amelyben egyebek közt méltányos közteherviselést, társadalmi párbeszédet, a korkedvezményes nyugdíjak megőrzését, egyeztetést követően elfogadott életpályamodellt, a visszamenőleges hatályú törvénykezés leállítását követeljük. Ha mindezekben megegyezés lesz, nem demonstrálunk tovább. Ha csak részeredményeket érnénk el, az akcióegységben részes szervezeteknek közösen kell majd eldönteniük, hogyan folytassuk. Miután ezek nem azonos társadalmi csoportokat képviselnek – kinek-kinek más fáj jobban –, csak a konkrét helyzet értékelése alapján lehet majd határozni.

 

Ön hivatásos katona, de sokak szerint érdekvédőként már átlépte a Rubicont.

 

A Magyar Köztársaság alkotmányára esküdtem fel, s katonaként feladatom, hogy az abban foglalt értékeket megvédjem. A kétharmados többség sok mindenre adhat felhatalmazást, de az alkotmányos jogok semmibevételére nem. Azt hiszem, mi közösen semmi mást nem teszünk, mint megpróbáljuk azokat a demokratikus értékeket védeni, amelyeket a hatalom egyes döntései veszélyeztetnek.”

 

A teljes interjút a Népszabadság Online-on olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    *    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.