A Fidesz esete az erkölcsi fertővel
"Az új törvénytervezet szilárdan a benesi kollektív bűnösség talaján állva mondja ki: a szocialista párt az MSZMP nevű „bűnöző szervezet” jogutódaként osztozik mindabban, amivel az állampárt terhelhető." - írja Seres László a hvg.hu-n

"Az új törvénytervezet szilárdan a benesi kollektív bűnösség talaján állva mondja ki: a szocialista párt az MSZMP nevű „bűnöző szervezet” jogutódaként osztozik mindabban, amivel az állampárt terhelhető." - szól a bevezető a publicisztikában, ahol a szerző egyértelműen a néhány éve az északi szomszédunknál kirobban vitára utal:

 

"A helyzet mára annyiban változott, hogy most a Fidesz az, amelyik tesz a kollektív bűnösség elvéért, és ha nem is egész közösségeket, többes számban, de egy politikai pártot, annak vezetőit, tagjait, s ily módon választóit is megalázva. Mint azóta széles körben ismertté vált, a Fiatal Demokraták Szövetségének utódpártja (© Hell István) az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény preambulumában állapítaná meg, amit elsőként az MSZP állapított meg önmagáról 1989-ben, az Alkotmánybíróság pedig 1990-ben: az MSZP bizony az MSZMP jogutóda."

 

Seres valamelyest belemegy a fogalmak magyarázásába is:

 

"Apropó utódpárt: nem két párt alakult végül az állampártból 1989-ben? Jaaaj, hát dehogynem, ott voltak még az olyanok, mint Grósz Károly meg Berecz János, akik decemberben befejezték az MSZP-pártalapítás miatt elszabotált XIV. kongresszust, és Thürmer Gyulát elnökké választva, MSZMP (később Munkáspárt) néven folytatták áldásos tevékenységüket. Ők azonban jogilag nem utódpárt, pontosabban minden szempontból azok, csak éppen jogilag nem, különben is, ők a Fidesz-kompatibilis kommunisták, úgyhogy velük simán együtt lehetett kampányolni a kórházak privatizációja ellen. Nem ők a lényeg, hanem az MSZP. Miért is?"

 

"A Fidesz természetesen senkit nem akar kriminalizálni, potenciális politikai vetélytársat pláne nem, az ilyesmi mindig is távol állt az ízlésétől. Nem, a fülkeforradalmárok emelkedett demokrácia-felfogását híven tükrözik az olyan kijelentések, mint pl. Soltész Miklós szociális államtitkáré, aki szerint „egy huszonéves képviselőt nem lehet felelőssé tenni az MSZP elődpártjának bűneiért, de hogy az MSZP magában hordozza az erkölcsi fertőt, gazdasági mentalitást, ami az elmúlt negyven évet jellemezte, az biztos, és erről beszélni kell”. Vagy itt egy másik államtitkár, Szászfalvi László, aki Nyakó képviselő felszólalására válaszul közölte: „Semmilyen erkölcsi joguk nincs arra, hogy ebben a parlamentben egyáltalán megszólaljanak”. Az MSZP az MSZMP jogutóda, ezért inkább „nézzenek magukba és hallgassanak”." - tekint némileg messzebb a szerző.

 

"Elkövetett bűnök nem maradhatnak megtorlás nélkül. Mármint jogállamban. Ha viszont az új állampárt tovább rombolja a jogállam, a demokrácia normáit, akkor elveszti minden morális alapját arra, hogy elszámoltassa a kommunistákat. Na ez az igazi erkölcsi fertő." - szól a konklúzió.

 

A teljes írást a hvg.hu-n olvashatja el.

 

Kép forrása: piroslapok.blog.hu

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
3    -    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.