A bizalom újjáépítéséről
Az OSA Archívum 2012. február 10-én, Göncz Árpád 90. születésnapjának tiszteletére rendezte meg a Gyorskonferencia a köztársaságról című rendezvényét. A Haza és Haladás Alapítvány egyik kurátora, Tordai Csaba alkotmányjogász a politikai intézményrendszer iránti bizalom újjáépítésének két feltételéről, a parlamentarizmus komolyan vételéről és a közvetlen demokrácia eszközeinek kiterjesztéséről beszélt. A hazaeshaladas.blog.hu az előadás szerkesztett változatát adta közre.

Az elmúlt egy évben sokan és sokat elmondtak arról, hogy a Fidesz-KDNP alaptörvénye miben rosszabb a rendszerváltás alkotmányánál. Különböző forgatókönyvek születtek arra, miként lehet korrigálni majd ezeket a hibákat. Kevesebb szó esett arról, hogy miben szorult tényleg változtatásra a ’89/90-es alkotmányos berendezkedés.

 

A politikai rendszer (és azzal összefüggésben óhatatlanul az azt szabályozó alkotmányos konstrukció) egyik legégetőbb és immár tartós problémája az, hogy a demokratikus intézményekkel és a politikai vezetőkkel szembeni közbizalom elképesztő mélységekbe jutott. Míg Göncz Árpád népszerűségi indexe még a leginkább konfliktusos időkben is 75% körül mozgott, addig ma a legnépszerűbb politikusé sem éri el a 35%-ot.

 

A politikai intézményrendszer iránti bizalom nélkül márpedig nem lehetséges jól működő demokrácia. Sőt, mint azt a Tárki 2009-es értékpreferencia-vizsgálata is kimutatta, a bizalom egyértelmű korrelációban van a világra való nyitottsággal és a gazdasági sikerrel egyaránt. Magyarország ebből a szempontból még a visegrádi országoktól is elmaradva a kelet-európai és a balkáni, ortodox gyökerű országok értékpreferenciáihoz áll a legközelebb.

 

Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért ilyen alacsony a politikai intézményrendszer iránti bizalom a polgárokban.

 

A Mohács utáni évszázados idegen uralom, a nemzeti önrendelkezés korlátozottsága nyilván nehezen múló nyomot hagyott a magyar politikai közösség lelkében. Az államhatalommal, a hatalomgyakorlókkal szembeni idegenkedés – voltaképpen természetes módon – emiatt csak nagyon lassan tud oldódni.

 

Legalább ennyire fontos azonban, hogy a modern Magyarország történetében is csak nagyon kevés olyan benyomása lehet a polgároknak, hogy a politikai vezetőik a közösség egészének érdekében végezték tevékenységüket. Hol a politikai elit szűk társadalmi rekrutációja, hol az idegen megszállás és a diktatúra akadályozta meg a bizalom kiépülését.

 

Magyarországon hiányzik vagy nagyon korlátozott az az élmény, hogy a kormányzat az én kormányzatom, aki az én felhatalmazásom alapján az én érdekemben is tevékenykedik. Hiányzik a demokratikus élmény a magyar társadalomból.

 

Ha komolyan gondoljuk, hogy Magyarország legfontosabb feladata az európai centrumhoz való felzárkózás, ezen a helyzeten, a politikai intézmények iránti bizalom hiányán változtatni kell. Ennek pedig mind a közvetett, képviseleti demokráciára, mind pedig a közvetlen demokráciára hatása kell hogy legyen.

 

Bár a választott képviselők iránti bizalom elképesztően alacsony szinteken áll, paradox módon mégis a képviseleti demokrácia adta eddig a legerősebb demokratikus élményt a közösség számára. Azzal, hogy világosan megmutatta, hogy a kormányok elzavarhatóak. Hat választásból öt alkalommal úgy döntöttek a választópolgárok, hogy a hatalom gyakorlóinak távozniuk kell a hivatalukból. Soha olyan élménye korábban a magyaroknak nem volt, hogy rajtuk múlik a kormányzati főhatalom gyakorlása.

 

A hatalomgyakorlók attitűdjén azonban az látszik, mintha nem értették volna meg ennek a jelentőségét.

 

A politikai jobboldal önmagát sokszor a nemzeti akarat transzcendens kivetüléseként tételezi, mint ha eleve elrendeltetett volna arra, hogy vezesse az országot. Ehhez képest a választói legitimáció egy technikailag szükséges feltételnek látszik számukra, amelynek hiánya, a választási kudarc ugyanakkor nem a politikájuk helytelenségéből fakad, hanem az ellenfelek tisztességtelen játékának, csalásának eredménye.

 

De lássuk világosan: a magyar baloldal parlamentarizmushoz való viszonyával legalább ekkora baj van: az ország modernizációja iránti elkötelezettség sokszor csúszik át reformdiktatorikus megközelítésbe. Az „Így helyes, így kell lennie, a polgároknak pedig el kell fogadniuk, hogy ez az ő érdekükben történik” alapállás ugyanannyira ellentétes a parlamentarizmus alapelveivel, mint a jobboldal szakralizáló hatalomfelfogása.

 

A választáson alapuló demokráciában senkinél nincs ott a bölcsek köve. Bármennyire is mély elkötelezettséggel gondolja valaki azt, hogy az ő szakpolitikai felfogása a helyes, mindez önmagában semmit nem ér. Aki középtávon nem tudja megnyerni a politikájához a társadalom relatív többségének támogatását, az menthetetlenül megbukik. És ez jól van így. Mivel a politika tartalmi helyességére a mai korban nincs abszolút mérce, az önkény elleni leghatékonyabb eszköz, ha a választók meghatározott időközönként véleményt mondanak arról, szerintük az ő érdekükben gyakorolták-e a közhatalmat. Ezt a döntést pedig legitim módon senki nem vitathatja.

 

Mindez nem populizmus, hiszen nem arról van szó, hogy a választók napi vágyai alapján kellene kormányozni egy országot. Arról azonban igen, hogy tartósan nem lehet a közhatalmat birtokolni a társadalom akarata ellenében. Ha vannak fájdalmas döntések, azt a kormányzatnak meg kell hoznia, de legkésőbb a következő választásokig terjedő időszak végére – okos politikával – társadalmi támogatottságot kell építenie a saját elképzelései mögé.

 

Vannak persze olyan történelmi helyzetek, amikor a politikai vezetőknek Dugovics Tituszként kell feláldozniuk magukat. Ezek azonban kivételes pillanatok lehetnek csupán. A rendszerváltás kormánya még hivatkozhatott ilyen körülményekre, azóta azonban Magyarország gazdasági és társadalmi problémái nem különböznek minőségükben az európai társadalmak vitatott közpolitikai kérdéseiről.

 

A választáson alapuló demokrácia iszonyatosan erős belső törvényszerűségei mindennek belátását előbb-utóbb kikényszerítik. A politikai erők megtanulják, hogy akkor maradhatnak hatalmon, ha megfelelnek ennek a követelménynek. Éppen azért tudott ennyire sikeres lenni a parlamentáris demokrácia, mert a saját belső logikája biztosítja azt, hogy a politikai közösség akaratával ellentétes döntésekkel ne lehessen hatalmon maradni. A magyar választók is azt a politikai erőt jutalmazzák majd a választásokon, aki ezt a törvényszerűséget felismeri és a gyakorlatban is alkalmazza.

 

Az előadás szerkesztett változatát teljes terjedelemben a Haza és Haladás blogon olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.