Mesterházy újra a frakció élén

Nem vár könnyű ciklust az MSZP: a párt parlamenti frakcióvezetőjének újra megválasztott Mesterházy Attila szerint a Fidesz nem változtat politikáján és stílusán a jövőben sem, ezért a múlt ismert csatái bizonyosan megismétlődnek. Bár az a hír járja, hogy Orbán Viktor semmiféle konkrét kormányprogrammal nem készül kedden a parlamentben, az MSZP konstruktív ellenzéki szerepre törekszik.

Elvitték a megszállási emlékműtől a tüntetőket

Egyenként távolították el a rendőrök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű építési területéről kedd délután azokat a demonstrálókat, akik a német megszállás áldozatainak emlékműve megépítése ellen tiltakoztak.

Mesterházy: Európa kihívás előtt áll

És Európa választásra készül. Mi itt, Kelet-Közép-Európában megtanultuk, mert megtanított rá a történelem, hogy népeink sorsa összefonódott. Ahogy közös a múltunk, közös a jövőnk is.

Csak nyolc EP-induló

Az MSZP-é lesz a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztja, miután a tegnapi egyeztetésen a pártok megállapodtak a parlamenti tisztségek elosztásáról. A szocialisták kifogásolták, hogy az egykori skinhead, a jobbikos Sneider Tamás lehet a Ház egyik alelnöke. Véglegessé vált, hogy nyolc párt indul az EP-választáson, amelyre bemutatta programját az MSZP is.

A baloldal most meccseli le a következő összefogást

Hosszú időre meghatározhatja az erőviszonyokat a baloldalon és a főpolgármester-jelölt keresésére is hatással lehet a május 25-ei európai parlamenti választás. Az MSZP legalább öt képviselői helyben bízik, de Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc pártja is biztos a mandátumszerzésben.

Az elszegényítést folytatják?

Magyarországon az Eurostat adatai szerint a gazdagoknak jelentősen nőtt a jövedelme, az ország 90%-ának helyzete viszont romlott az elmúlt négy évben. Ha a harmadik Orbán-kormány ott folytatja, ahol a második abbahagyta, négy év múlva közel 100% lesz a lecsúszók aránya, és már csak Orbán Viktor és baráti köre érezheti majd magát nyertesnek.

Az MSZP az első - a szavazólapon

A Nemzeti Választási Bizottság kora este kisorsolta, hogy a szavazólapon az egyes szervezetek milyen sorrendben szerepelnek majd. Az MSZP került az első helyre.

Húsvéti avatás Felcsúton

Orbán Viktor házának szomszédságában felavatták tegnap Felcsúton a Puskás Akadémia Pancho Aréna nevű, a falu lakosságának többszörösét befogadni képes stadiont. Előtte a névadó egész alakos bronzszobrát is felavatták. A környéken hatalmas volt a biztonsági készenlét, olyannyira, hogy az egyik biztonsági őr a kormányfő feleségét, Lévai Anikót nem ismerte fel és nem akarta beengedni saját házába.

Scheppele: illegitim a Fidesz kétharmada

A magyarországi választási kampány törvénybe foglalt inkorrektsége komoly kétségeket ébreszt az eredmény érvényességével kapcsolatban - állapította meg a The New York Timesban az egyik legismertebb amerikai Magyarország-szakértő.

Rezsiátverés: már a fideszesek szerint is baj van

Bár nagyon lassan, de a választások után eszmélnek a Fideszhez köthető önkormányzati vezetők is: a rezsicsökkentés újabb kétharmadhoz segítette a pártot, ám már rövid távon sem fenntartható a jelenlegi keretek között. Az olcsó rezsi árát máshol kell majd megfizetni.

A megbuherált választási rendszer okozta a Fidesz kétharmadát

A Fidesz-KDNP egyértelműen a töredékszavatok új számítási módja miatt szerezhette meg a kétharmadot még egy gyengébb választási eredménnyel is – írja elemzésében az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA).

Az európai életet nem a jobboldal fogja elhozni

Tudom, hogy a demokratikus ellenzéki koalíció szavazói, aktivistái most csalódottak. Én is az vagyok. Mindannyian jobb választási eredményben bíztunk. Őszinte, mély, saját hibáinkat feltáró elemzésre van szükségünk. Ezzel foglalkoztunk a választmányi ülésen.

Mesterházy: radikális változásokra van szükség az MSZP-ben

Alapvető változásokra van szükség az MSZP-ben - így foglalhatók össze a szocialista választmány szombati zárt ülésén elhangzottak Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök beszámolója alapján. Az MSZP az önkormányzati választás után tart tisztújítást.

Megint kétharmada lett a Fidesznek

Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz-KDNP az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.

Keleti szél fújja a szélsőjobb zászlóit

A Jobbik Oroszországgal a háta mögött belpolitikai szinten sem lesz könnyen félreállítható - derül ki a Political Capital elemzéséből.

Az MSZP megalkuvás nélküli baloldali programmal készül

Az MSZP megalkuvás nélküli baloldali programmal és politikával készül az európai parlamenti választásra - közölte Szanyi Tibor, a szocialisták listavezetője kedden sajtótájékoztatón.

Tudomásul vesszük az eredményt, de nem tudunk gratulálni

Miután megköszönte a szavazók a támogatását Mesterházy Attila, az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje bejelentette, tudomásul veszi az eredményt, de nem akar gratulálni a győztesnek, mert az tisztességtelen szabályok mellett szervezte meg a választást.

Mesterházy Attila: Két x-et kérünk

Ha ma mindenki, aki új, békés Magyarországot szeretne, leadja a szavazatát a 17-es listára akkor Orbán Viktor megy, a kormányváltás listája pedig győz. Felmérések szerint Magyarország a világ egyik legrosszabb hangulatú országa, úgyhogy tényleg szükség lenne végre egy vidám, felszabadult ünnepre, a szabadság és az öröm diadalára!

Mesterhézy Attila: Leváltjuk őket

A Népszabadság interjúja Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével és a kormányváltó összefogás miniszterelnök-jelöltjével.

Baja Ferenc: Kormányváltás balról

Néhány nap múlva Magyarország ismét jövőt választ magának. Választhatunk, hogy merre menjünk tovább, hogy haladás vagy megtorpanás következzen. Választhatunk, hogy a múltban szeretnénk-e élni, ahol a modernitás szitokszó, vagy a jövőt választjuk, ahol az oktatás, a digitális írástudás és a nyelvtudás az érték.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    +    5    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.