Vona: népszavazást az erőszakos bűnözők segélyének megvonásáról!
A Jobbik a jövő héten népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket. Többek között ezt jelentette be Vona Gábor a Jobbik elnöke évértékelő beszédében szombaton Budapesten.
Vona: népszavazást az erőszakos bűnözők segélyének megvonásáról!

Az ellenzéki politikus - akinek több mint egyórás beszédét a 2500 meghívott több mint 20 alkalommal szakította meg tapssal - úgy fogalmazott: a cigányság és a magyarság együttélése válságban van. Felháborítónak nevezte, hogy azok követik el a "kirívóan közösségellenes cselekedeteket, akiket a közösség tart el verejtékével". Kijelentette: "ha gyilkolsz, ha erőszakoskodsz, akkor az egész pereputtynak ugrott a segély apukám, ha cigány vagy, ha magyar".

 

Vona Gábor beszélt arról is: a magyar termőföld védelme érdekében "elementáris erejű népi ellenállás kell", és ehhez a Jobbik önmagában kevés. Éppen ezért létre kell hozni a Nemzeti Földvédő Kerekasztalt, amelyben Vona Gábor "kulcsszerepet" szán Ángyán József fideszes politikusnak, volt vidékfejlesztési államtitkárnak, aki "felé a Jobbik nevében baráti jobbot nyújt". Szerinte "vis maior" helyzet van, ezért felszólította Ángyán Józsefet, hogy "vállalja fel a történelmi felelősséget", és segítsen egyesíteni mindenkit, aki hajlandó tenni a magyar föld védelméért.



Bejelentette azt is: a nemzeti oldalnak szüksége lenne egy erős értelmiségre, de a magyar értelmiség "a pártok szirénhangjának behódolva történelmi árulást követett el". Ezért életre hívja a Magyar Tavasz Mozgalmat, amely a "fiatal magyar értelmiség világszövetsége", és amelybe minden diplomás vagy diploma előtt álló fiatalt vár, aki "felelősséget érez a hazája iránt".

 

A teljes cikket a népszava.hu-n olvashatják.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    +    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.