Úgy is sikeres lehet valami, hogy Orbánéknak semmi közük hozzá
Első ízben adták át a Fair Society Díjat, amely a jövőben a civil szféra egyik legrangosabb elismerése lehet. Az egyelőre öttagú, de a jövőben a díjazottakkal évről-évre bővülő kuratórium a Szárnyas Fejvadász Facebook-csoportnak ítélte a kitüntetést.
Úgy is sikeres lehet valami, hogy Orbánéknak semmi közük hozzá

A négy - illetve a hírek szerint hamarosan már hat - nő által üzemeltetett közösségi csoport azért kapta a díjat, mert március 14. és 16. közötti katasztrófaszerű havazás idején önzetlenül, odaadóan és bármiféle profitorientáltság nélkül szervezte és segítette a mentési munkálatokat. Erre nagy szükség is volt, mert mint emlékezetes, az erre fenntartott állami szervek nem álltak a helyzet magaslatán. 

 

A péntek esti díjátadón egyórás műsor keretében mondott beszédet Bodor Johanna táncművész és koreográfus, aki a díj ötletgazdája és egyik alapítója. A Kovács Patrícia által vezetett, kitűnő művészeket felvonultató estet az Átrium moziban rendezték.

 

A cikk a Stop.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.