Tüntetésekkel érkezett Pestre az István, a király
Az egyiknek tetszett, a másiknak nem – Ügyes gyerek ez az Alföldi, még a tiltakozás is neki jó – egy terepszínű katonaegyenruhába öltözött szélsőjobbos tüntető fogalmazta ezt meg nem sokkal az István, a király budapesti bemutatója előtt.
Tüntetésekkel érkezett Pestre az István, a király

A Papp László Sportaréna Mogyoródi út felé eső sarkán mintegy 80-100 ember gyűlt össze a Kárpát Haza Őrei és a Magyar Nemzeti Gárda felhívására. E szervezetek történelemhamisítással, korona- és királygyalázással vádolták Alföldi Róbert új rendezését. A tüntetőket támogatva megjelentek a rendezvényen a Nemzeti Érzelmű Motorosok tíz járgánnyal, a résztvevők békésen kvaterkáltak a nyolcórás kezdés előtt.

 

Marton László 68 éves repülőoktató azt mondta, nem volna szabad, hogy István király alakját ilyen méltatlanul átmázolják, a motoros elnök, Jeszenszky Sándor pedig úgy fogalmazott, bizonyos nemzeti darabjainkkal – ilyen Az ember tragédiája is – nem szabad játszani, azokat hagyományos módon kell interpretálni. Mindezzel együtt többen elmondták, Alföldi tehetséges művész, csak „elszaladt vele egy kicsit a ló”.

 

Simon László nyugdíjas artistaművész szívesen boncolgatta a történelmi hátteret, s miközben arról beszélt, hogy a média a tízmillió magyarból 9 milliót teljesen elhülyített – huszonéves társa szerint azért, mert a zsidók kezében van –, óvatosan fölsandított a Mogyoródi út sarkán lévő óriásplakátra, amelyen a ráncos Nagy Feróval reklámozták a bemutatót. – Már a Feró sem a régi – mondta szomorúan egy másik katonaruhás, s ugyanez volt a véleménye Szörényi Leventéről is, aki szerinte azzal, hogy odaadta Alföldinek a darabot, egyértelműen átállt a túloldalra. – Van az a pénz, ami előtt még ő is meghajlott – konstatálták a tömegben, s többen arra figyelmeztettek, ne hagyják a videózást, mert az „a megosztást célozza”.

 

A teljes beszámoló a nol.hu-n olvasható el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.