Tudod ki Falus Ferenc és szavaznál rá?
Minden eddiginél újabb baloldali főpolgármester-jelölttel állt elő a hétfői ellenzéki egyeztetésen az Együtt-PM. A szövetség és a Demokratikus Koalíció (DK) Falus Ferenc volt országos tiszti főorvost látná szívesen Tarlós István kihívójaként.
Tudod ki Falus Ferenc és szavaznál rá?

Minden eddiginél újabb baloldali főpolgármester-jelölttel állt elő a hétfői ellenzéki egyeztetésen az Együtt-PM. A szövetség és a Demokratikus Koalíció (DK) Falus Ferenc volt országos tiszti főorvost látná szívesen Tarlós István kihívójaként.

 

Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke a csaknem négyórás egyeztetése után bejelentette, elkészült a megállapodástervezet, amelyen már nem lehet változtatni, és amire a pártoknak 24 órán belül igent vagy nemet kell mondani. A jelöltről, valamint a tervezetről kedden dönt az MSZP - szerdáról előrehozott - budapesti párttanácsa, de az Együtt-PM és a DK elnökségének is rá kell bólintani a megállapodásra. 

 

Kedden délután összeül az MSZP budapesti párttanácsa, hogy a hétfői ellenzéki egyeztetésen "asztalra tett" megállapodás-tervezetről döntsön. A Népszava úgy tudja, hogy a javaslatcsomagot az Együtt-PM és a DK vitte a tárgyalásra. A csaknem négyórás egyeztetése után Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke azt mondta, a tervezet rendezi a kerületi kérdéseket és a főpolgármester-jelölt személyének ügyét is. Utóbbiról annyit mondott: jó esély van arra, hogy Tarlós István főpolgármester méltó ellenfelet kap.



Falus korábban az MSZP tagja volt, majd a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület alapítói között tűnt fel. A volt országos tiszti főorvost értesülésünk szerint az Együtt-PM eredetileg a II. kerületi polgármesteri címért indította volna. Mindenképpen a szövetség színeiben méreti meg magát, csak így szerepelhet ugyanis az Együtt-PM kompenzációs listáján, és kerülhet be veresége esetén a fővárosi közgyűlésbe.



A tervezet szerint koordinált indulás lesz Budapesten, vagyis a jobboldalinak számító nyolc kerületben a baloldali pártok egymással szemben is indítanak jelöltet, és a fővárosban is külön kompenzációs listát állítanak. A csomagon változtatni már nem lehet, azonban csak akkor válik véglegessé, ha a pártok igent vagy nemet mondanak rá. A feleknek 24 órájuk van erre.



A Népszavak úgy tudja, hogy a szocialisták számára nem feltétlenül előnyös az Együtt-PM, illetve a DK ajánlata, mert például az V. kerületben nem az MSZP-s Steiner Pált, hanem Juhász Pétert, az Együtt társelnökét indítanák a polgármesteri pozícióért és a IX. kerületben sem az MSZP-nek kedvezően állították össze a listát. Forrásaink szerint ezért nem biztos, hogy a szocialisták előrehozott budapesti párttanácsa igent mond a tervezetre - ebben az esetben nem lesz megállapodás. Ha elutasítják az egyezséget, akkor ősszel önállóan indul mind a három szervezet, ha viszont elfogadják, akkor várhatóan szerdán nyilvánosságra hozzák a részleteket.

 

A folytatás a Stop.hu-n olvasható el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
8    +    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.