Teljes bukás a Hoffmann-féle rendszer
Iskolák államosítása, az oktatás központosítása, forráskivonások az egyetemekről, fizetős felsőoktatás, ponthatárok módosítgatása az utolsó pillanatban, számos iskola az egyházak kezén, iskolaköpeny be- és kivezetése, állandósult viták Pokorni Zoltánnal - ilyen a magyar oktatásügy Hoffmann Rózsa szakállamtitkár gyámsága alatt. Vagyis így indul az ország a jövőbe.
Teljes bukás a Hoffmann-féle rendszer

A legújabb terv a kéttannyelvű iskolák megrendszabályozása.

 

A szakállamtitkár asszony szinte mindent a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ utal - az iskolák fenntartását és persze rengeteg forrást. Számításai szerint több, mint 2000 iskola kerül állami fenntartásba, vagyis a KIK kezébe. A KIK ehhez azonnali hatállyal 366,5 millió forintot kapott a kormánytól.

 

"Magas szintű műveltség, erkölcsiség a cél"

Pár hete a szakállamtitkár egy iskolai névadó ünnepségen azt mondta az új köznevelési rendszer céljairól, hogy a magas szintű műveltség, erkölcsiség megszerzése a cél. A közoktatás célja, hogy a nemzeti középosztály megerősítésével olyan országot építsünk, amelyben jó élni. Hatvanban, egy másik iskolai megnyitón azt mondta: az új köznevelési törvény alapelve, hogy az elmúlt évtizedekben meggyengült nevelést visszahelyezzék a jogaiba, mert ha kisgyerekkorban nem neveljük a felnövekvő nemzedékeket, akkor "boldogtalan, frusztrált, öntörvényű, egoista felnőttek laza halmazává válik a társadalom". Olyan köznevelési törvény készült, amely a magyar iskola 1016 éves hagyományait a modern korszak kihívásainak megfelelően tudja alkalmazni; hogy Magyarország ismét felemelkedjék, és gyermekeink perspektíva hiányában ne vágyjanak el az országból. Ennek érdekében az új jogszabály másik alapelve a leszakadás megakadályozása, hiszen a társadalmi ranglétra alsó szintjén élők csak a tudás és a kultúra útján emelhetők fel. A köznevelést közszolgálatnak, nem szolgáltatásnak tekinti a törvény, vagyis - a piaci logikával szemben - nem szabad eltűrni a különbségeket - tette hozzá.

 

A teljes cikket a 168 Óra Online-on olvashatják el.
 
 

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    -    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.