Szanyi: kis "morci" van csak a Milla miatt
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja az ATV műrosában azt mondta, Juhász Péter Milla-elnök „szerencsétlen nyilatkozatai” nem tántorítják el a szocialistákat. Korábban az Index arról írt, hogy az MSZP-s vidéki pártszervezetek szervezett buszokkal utaztatták volna a fővárosba híveiket a Milla október 23-i tüntetésére, ám Juhász tévés nyilatkozata miatt lemondják a szervezett buszokat.
Szanyi: kis

Sértődésnek nincs helye, kis „morci” még van, de Szanyi Tibor ott lesz a Milla október 23-ai tüntetésén - mondta a szocialista politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP elnökségi tagja szerint a Juhász Péter által tett szerencsétlen nyilatkozatok nem tántorítják el a szocialistákat, ezért minden szimpatizánst arra buzdít, hogy menjen el a Milla rendezvényére, és tiltakozzon a kormány ellen.

 

Korábban az Index írt arról, hogy bár az MSZP hivatalosan, pártként nem vesz részt a Milla október 23-i, budapesti tüntetésén, a vidéki pártszervezetek szervezett buszokkal utaztatták volna a fővárosba híveiket. Ám Juhász Péter, az egyesületté alakult Milla elnöke komoly vitába keveredett Vadai Ágnessel és Szanyi Tiborral az ATV Szabad szemmel című műsorában.

 

Juhász a vitában egyértelművé tette, hogy a Milla és az általuk megmozgatott tiltakozók nemcsak Orbán Viktor, hanem az őt megelőző, nyolcéves szocialista kormányzás idején történteket is visszautasítják. 

 

A teljes cikk a hvg.hu-n olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    -    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.