Rohad a magyar foci: amit Orbán kiútnak hisz, az a züllés alapja
Rekordidő alatt selejtezték ki perifériális szereplők mind a négy magyar résztvevőt a kontinentális kupákból. Egymást érik a magyarázatok és elméletek a magyar labdarúgás vigasztalan helyzetéről. Szöllősi György, a Puskás Akadémia (PFLA)kommunikációs igazgatója után a hétvégén Orbán Viktor is kifejtette nézeteit a magyar fociról. Még meg sem jelent interjúja, már meg is kapta a választ.
Rohad a magyar foci: amit Orbán kiútnak hisz, az a züllés alapja

Az itthoni futball ugyan huszonöt-harminc éve züllik folyamatosan, de az utóbbi időben egyenesen korszakváltást ígértek a meccsenkénti átlagban az álomhatárnak nem mondható háromezres számtól is elmaradó közönségnek, és a szakítás a korábbi rosszal kétségkívül végbement: soha olyan hitvány mérleget nem produkált a magyar labdarúgás, mint most - írta "Magyar luftball" című cikkében Hegyi Iván, a Népszabadság szakújságírója.

 

A kudarc elemzése helyett nagyszabású vízióval állt elő a PFLA honlapjának adott interjúban Orbán Viktor, amelyben meghökkentő dolgokat állított.
Arról beszélt például, hogy a "Puskás Akadémia stadionjának építéséhez nem használnak közpénzt, azt magánadományokból fedezik. Ezt azért tartotta fontosnak, hogy ne adjon felesleges támadási felületet, másrészt miniszterelnökként helyzeti előnye van, az üzleti élet szereplőit meg tudja győzni arról, ha egy ügy fontos."



Kifejtette nézeteit a "magyar profi futball" - szerinte - egészséges fejlődéséről is.
"A magyar profi futball teljesen életképes" - mondta. - "Ha végignézzük, lassan és biztosan gyarapszik azoknak a kluboknak a száma, amelyek mögött jelentős gazdasági szereplők állnak" - jelentette ki, példaként felhozva a Videotont, a Győrt, a Diósgyőrt, a Honvédot, a Debrecent, a Pécset, az MTK-t és a Paksot. Hozzátette: "a Fradinak hamarosan lesz kérője, erősebb és nagyobb, mint bárki másnak, ez hetek kérdése. A Kecskemét is meg fog erősödni, csak először kicsit meg kell melegednie Magyarországon a Mercedesnek." Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy 10-11 klub biztos lábakon áll, így már csak ötöt-hatot kell stabilizálni."
(Feltűnő egyébként, hogy mely nagy múltú klubokat nem említette ebben a flsorolásban - a szerk.)

 

A cikk folytatása a Stop.hu-n olvasahtó.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.