Orbánék igyanak csak előre a medve bőrére - az MSZP közben készül
Az MSZP tavasszal megkezdte a választási kampányban mozgósítandó aktivisták képzését. Eddig csaknem 3000 aktivista kapcsolódott be a tömeges képzésbe.
Orbánék igyanak csak előre a medve bőrére - az MSZP közben készül

Jól halad az MSZP felkészülése a parlamenti választásokra. Mint ismeretes, a szocialisták már az év elején kijelölték a 106 egyéni választókerület felelőseit. Mesterházy Attila pártelnök vezetésével, a választókerületi felelősök valamint a megyei elnökök bevonásával tavasszal megkezdődött az aktivisták képzése. 

 

Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén valamint Békés megye kivételével eddig megtartott képzéseken csaknem 3000 MSZP-aktivista vett részt. Ezen a héten Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben találkozott Mesterházy Attila az aktivistákkal.



A képzések során a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak az MSZP szakpolitikai programjairól, a demokratikus erők helyi összefogásának szükségességéről és lehetőségeiről. A választási felkészülés első szakasza a hónap végén záródik és ősszel folytatódik.

 

A cikk forrása a Stop.hu.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    0    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.