Orbán radikális populizmusára nincs szüksége Magyarországnak
Az erős nyugati bírálatok nem hatottak nagymértékben a magyar közvéleményre, mert Magyarországon jelenleg erős az unióellenes hangulat, amit részben Orbán maga gerjeszt. Szabadságharcosnak állítja be magát, miközben erősen függ a brüsszeli támogatásoktól – mutatta be a kormányfőt a The Economist közép-európai tudósítója.
Orbán radikális populizmusára nincs szüksége Magyarországnak

Az október 23-i megemlékezések kapcsán ismét sok külföldi lap írt Magyarországról. Nemzetközi sajtószemle.

 

Washington Post/AP

 

56-ra emlékeztek a magyar pártok, de a jövő évi választásokra összpontosítottak az évfordulón. Az eseményen Orbán Viktor kirohant a MSZP ellen, mondván, hogy az ártott az országnak, amikor hatalmon volt. Az ellenzék vezetői összefogásra hívtak fel, hangsúlyozva, hogy csak így lehet legyőzni Orbánt. A jelenlegi kormány nagymértékben megnövelte az állam szerepét a gazdaságban és az élet egyéb területein, központosította az oktatást, új alkotmányt fogadott el és gyengítette a demokratikus fékeket, illetve ellensúlyokat. Legutóbb pedig hozzálátott a rezsicsökkentéshez. Tegnapi felszólalásában Orbán kiemelte, hogy többé nem kívánunk a nemzetközi pénzügyi alapok foglyaiként élni, és hogy a bankoknak és nemzetközi társaságoknak nagyobb terheket kell vállalniuk a köz érdekében. Elképzelhető, hogy a 2002-es veresége tanúságaként, de máris sürgette híveit, hogy készüljenek a választásokra.
 
 
Reuters

 

1956 szellemét idézte Orbán Viktor, hogy új harcra mozgósítsa több százezer jelenlévő hívét a kommunisták örökösei ellen. Bár egyetlen baloldali pártot sem nevezett meg, azt mondta, hogy ha azok ismét győzelemre jutnának, újból átadnák az országot a külföldi hódítóknak, a bankoknak és spekulánsoknak. Közben az ellenzék csak 15-20 ezer embert tudott mozgósítani. Orbán, aki súlyosan megadóztatta a bankokat és a nagy külföldi cégeket, továbbá államosította a magán nyugdíjpénztári alapokat, hogy megfékezze a költségvetési hiányt, most kijelentette, hogy kormánya megmentette a pénzügyi összeomlástól az országot. Hazai és külföldi ellenfelei viszont azt mondják, hogy korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét és gyengítette a demokratikus fékeket és ellensúlyokat. Mesterházy Attila pedig azt hangsúlyozta, hogy el kell űzni ezt a kabinetet, mert a magyaroknak most rosszabbul megy a soruk és Orbán el akarja szigetelni az országot Európa nyugati felétől.
 
 
A szemle folytatása a 168 Óra Online-on tekinthető meg.
 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
3    -    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.