'Orbán nem tud elmenni a baloldal hadvezére mellett'
„Horn Gyula külügyminiszterként a vértelen magyar és német rendszerváltás kulcsfigurája. Horn Gyula miniszterelnökként a jobboldal által előidézett csődhelyzet menedzsere, az európai és az atlanti integráció levezénylője. Személye, munkássága máig tartó indulatos vitákban van jelen. Beszélgessünk, vitatkozzunk mi is!”
'Orbán nem tud elmenni a baloldal hadvezére mellett'

A fenti sorokkal hirdették a Magyar Nők Szövetsége és Munkások Újságja által közösen megrendezett, Horn Gyula nyolcvanadik születésnapja alkalmából tartott fórumbeszélgetést.  Az Andrássy úti székházban – közvetlenül a Demokrata című hetilap szerkesztőségének szomszédságában – csütörtök kora este megtartott eseményen Lendvai Ildikó volt pártelnök, Baja Ferenc és Kiss Péter egykori szocialista miniszterek, valamint Lakner Zoltán politológus is részt vettek.

 

Kalmár Szilárd, a fórum egyik szervezője nyitóbeszédében többek között azt mondta: Hornnak köszönhető többek között az is, hogy a rendszerváltás után nem erősödött meg a szélsőbaloldal, mert Horn képes volt érdemben megszólítani „Kádár népét” és eközben nyugati demokráciát is építeni a kormányzása idején.

 

Lendvai Ildikó a beszélgetés során – először a Nőszövetséghez kapcsolódóan – többek között azt mondta: Horn biztosan rossz néven venné, ha feministának neveznék, holott kifejezetten sokat tett a nők jogaiért és esélyeiért. „Gyula azt is elutasítaná, ha filozofáló, teoretikus alkatnak neveznék, ő mindig a hétköznapi gondokra kereste a választ. Hála Istennek, tegyük hozzá!” – fogalmazott Lendvai, hangsúlyozva: Horn mélyen morális indíttatású politikus volt, aki elkövetett minden olyan – „persze, olykor dühítő” – trükköt és taktikát is, amelyet a politika megkövetelt, de valódi erkölcsi elkötelezettséggel dolgozott a társadalmi igazságtalanságok ellen. 

 

Az eseményről készült beszámolót elolvashatják a Népszabadság Online-on.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    +    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.