Orbán bukóban
Minden jel arra mutat, hogy Orbán Viktor hatalmas pofonba igyekszik beleszaladni: míg ő ország-világ előtt Jean-Claude Juncker ellen kampányol, addig egy kiszivárgott dokumentum szerint német kollégája, Angela Merkel már a jövő héten megválasztaná a volt luxemburgi miniszterelnököt.
Orbán bukóban

Orbán Viktor egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy egyértelművé tegye: nem támogatja a volt luxemburgi kormányfő, Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára. Olyannyira, hogy a vele készült, két részes Bild-interjú második, kedden közölt részének címe az volt: "Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom". Tegyük hozzá: a kijelentés ebben a formában nem igaz. A Fidesz az EP-kampány során egyetlen egy alkalommal sem foglalt állást a néppárti csúcs-jelölttel szemben, sőt, egy alkalommal Deutsch Tamás, EP-képviselő fogadta a nyilvánosság előtt a Juncker mellett korteskedő, néppárti aktivistákat. 

 

Ha nem akarjuk szó szerint venni az orbáni kijelentést, akkor egyértelmű: a magyar kormányfő tényleg minden politikai súlyát beleadta a tiltakozásba. Bár a jelölt nevét nem mondta ki, de e hét elején, a Néppárt stratégiai értekezletén tartott beszédében újra a tagállamok nagyobb mozgástere mellett tört lándzsát, szemben a föderalistának tartott Juncker álláspontjával. Sőt, Orbán Viktor ennél is tovább ment, amikor kijelentette: Európa legyen az európaiaké (amivel megerősítette pozícióját, mint az értelmetlen mondatok Maradonája) és politikai felügyeletet követelt az Európai Bizottság által kiadott ország-jelentések fölött. Eddig ezeket a gazdasági összegzéseket az Európai Bizottság állította össze, amely a direkt politikai csatározásoktól mindeddig távol maradt - köszönhetően részben annak, hogy a "határozatok őre" szerepkört ellátó testületbe tagállami konszenzussal jelöltek eddig vezetőket.



Kedd reggel még úgy tűnt, Orbán komoly sikereket ért el, hisz a hivatalosan kiadott, Magyarországra vonatkozó ország-jelentés jelentősen felpuhult a múlt héten napvilágot látott, előzetes dokumentumhoz képest. Míg korábban élesen bírálta a Bizottság a magyar kabinet számos intézkedését (így a rezsicsökkentést és az erőltetett közmunka programokat), e hét elejére már minden markáns kijelentés eltűnt a szövegből. Budapest akár győzelemként is elkönyvelhette ezt - igaz, az enyhülés hátterében nem csak a kabinet munkájának elismerése állhat, de az is: a brüsszeli testület belátta, hogy nem kötelező érvényű ajánlásait a kétharmad úgysem veszi komolyan.

 

A cikk a Stop.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    +    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.