Orbán-kormány: az eredendő hazugság
A második Orbán-kormány egyik legfontosabb, önigazoló állítása, hogy 2010-ben az államcsődből rántották vissza Magyarországot - minden későbbi intézkedésüket ez legitimálja. Az archívumokban kutattunk: igaz-e ez az állítás?
Orbán-kormány: az eredendő hazugság

Kósa Lajos és Szijjártó Péter voltak azon, akik nem néhány hónappal a 2010-es kormányváltást követően több fórumon is kijelentették: Magyarország, az éppen akkor részleges csődöt jelentő Görögországhoz hasonlóan, a pénzügyi összeomlás határán billeg. A pénzpiacok a hír hallatára azonnal reagáltak: mélybe taszították a forint-euró keresztárfolyamot. A magyar fizetőeszköz pillanatnyi romlása ahhoz is elegendő volt, hogy a nyár elején számolt államadósság-ráta a sem ez előtt, sem ezt követően nem látott, 85,5 százalékos szintre ugorjon. (Ezt a magasságot most először közelítette meg a ráta machináció nélkül. Bár pontos adatok még nincsenek az idei első negyedév végéről, de szakértői számítások szerint most is 85 százalék körüli a szint.) 

 

Amikor az államcsőd-közeli helyzetet már külső szemlélő, adott esetben a lakosság is meg tudja ítélni, régen rossz a helyzet. A kormányváltáskor ezért is lepett meg mindenkit a bejelentés, hiszen semmi nem utalt arra, hogy a Bajnai Gordon nevével fémjelzett 2009-es válságkezelés ne hozta volna meg az eredményét.



Mivel mindenkét politikai oldal saját érdekeinek megfelelően kommunikál a négy évvel ezelőtti helyzetről, inkább a szakemberek véleményére koncentráltunk, valamint azokéra, akiknek a mindennapi megélhetése függ egy-egy ország gazdasági helyzetének pontos megítélésétől.

 

A teljes cikk a Stop.hu-n olvasható el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    -    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.