„Nincs felhatalmazásuk arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak”
A főleg a magyar alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó, utolsó, ötödik munkadokumentumról tárgyalt hétfőn az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága abban az eljárásban, amely az alapjogok magyarországi helyzetét hivatott megvizsgálni. A vitában magyar EP-képviselők is felszólaltak.
„Nincs felhatalmazásuk arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak”

Az alaptörvény-módosítás parlamenti elfogadása előtt összeállított munkadokumentum az alkotmánymódosítás kapcsán két olyan rendelkezést emelt ki, amelyek „súlyos aggodalomra adnak okot”. Az egyik, hogy az Alkotmánybíróság a jövőben kizárólag formai és eljárási szempontból vizsgálhatná az alkotmányt és módosításait; azt nem ellenőrizhetné, hogy egy-egy módosítás összhangban van-e az alkotmányos jogállamiság elveivel. Vagyis az alaptörvényhez a jövőben bármilyen tartalmú módosítás elfogadható – áll a dokumentumban, amely szerint ezzel az AB megszűnik az alaptörvény legfőbb őre lenni, mert a törvényhozás a jövőben kedvére módosíthatja az alkotmányt, akár az alaptörvény rendelkezéseivel ellentétesen is. Súlyosan aggályosnak tartja emellett az irat azt a passzust is, amely hatályon kívül helyezi az Alkotmánybíróság korábbi határozatait.

 

A munkadokumentumban Rui Tavares, a téma jelentéstevője megjegyezte, hogy az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek találta a felsőoktatásban állami finanszírozással tanulók szabad mozgásának korlátozását és a hajléktalanság büntethetőségét; a mostani módosítás után viszont az alaptörvény lehetőséget ad ilyen jogszabályok megalkotására. Tavares szerint a korábban alkotmányellenesnek talált szabályok alkotmányos szintre emelése önmagában cáfolja azt, hogy az alaptörvény negyedik módosítása puszta technikai formalitás volna, ahogyan azt a magyar hatóságok állítják.

 

A cikk folytatásást a 168 Óra Online-on olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    -    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.