Munkanélküliségi rekord
Három éves csúcsra, 11,8 százalékra növekedett Magyarországon az első negyedévben a munkanélküliség. A fiatalok körében a legdrámaibb a helyzet, a 15-24 éves korosztályban 30,5 százalék a munkanélküliségi ráta. Az állástalanság ilyen mértékűre emelkedése elemzők szerint a kormányzat hibás gazdaságpolitikájára vezethető vissza.
Munkanélküliségi rekord

A helyzeten az sem javít, hogy a nyári szezon közeledtével mintegy 26 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma.

 

Az elmúlt évek során folyamatosan növekedett a munkanélküliség a versenyszférában, s ez történik ma is. Ennek legfőbb oka, hogy recesszióba fordult a magyar gazdaság, s a helyzet várhatóan mindaddig nem változik, ameddig a jelenlegi kiszámíthatatlan gazdaságpolitika folytatódik. A Fidesz új munkahelyek százezreit ígérte, ezzel szemben a valóság az, hogy egyre kevesebb a munkalehetőség. A kormányzat azzal próbálja szépíteni a foglalkoztatási mutatókat, hogy közmunkára kényszeríti az állástalan lakosság egy részét. Ez azonban nem produktív, vagyis nem termelődik valódi jövedelem, hanem éppen ellenkezőleg, állami forrásokat igényel a közmunkások kifizetése - nyilatkozta lapunknak Katona Tamás. 

 

A közgazdász ezt annak kapcsán mondta el, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte: növekedett az állástalanok száma és aránya az idei első negyedévben az egy évvel korábbi állapothoz képest. Március végén 509 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta ezzel 11,8 százalékra növekedett az egy évvel korábbi 11,7 százalékról. A KSH-adatok szerint ilyen magas eddig csak egyetlen negyedévben, 2010 elején volt a munkanélküliség. Most a férfiak körében 0,4 százalékponttal, 12,4 százalékra nőtt, a nők körében pedig ugyanilyen mértékben, 11 százalékra csökkent a munkanélküliség. A legdrámaibb mutatók a fiatalok társadalmi csoportjában alakultak ki. A 15-24 éves korosztályban 2,7 százalékponttal emelkedett az állástalanok aránya, körükben már több mint 30,5 százalék a regisztrált munkanélküli.

 

A cikk folytatását a népszava.hu-n olvashatják el.

 

 

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    -    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.