MSZP: már csak a kormány hisz a tündérmesében
Az MSZP szerint már csak a kormány hisz a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által írt "tündérmesében": a kabinet gazdasági növekedésre számít,mindenki más recesszióra.
MSZP: már csak a kormány hisz a tündérmesében

Burány Sándor országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: miután a Költségvetés Tanács növekedési kockázatokra hívta fel a figyelmet a jövő évi - 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számoló - költségvetési törvényjavaslat tervezetéről megfogalmazott véleményében, a kormány egyedül maradt a kedvező gazdasági kilátásokról alkotott reményeivel.

 

Az MSZP-s képviselő úgy fogalmazott, a jelek szerint Matolcsy György nem hallgat az elemzői véleményekre, "tovább írja a tündérmesét, és ahelyett, hogy helyreállítaná a befektetői bizalmat, ezúttal az Economist szakíróit oktatta ki" a hetilap írására reagáló, Jó hírek a Dunánál címmel a kormányzati honlapon közölt válaszában.

 

De amíg a kormány továbbra is 0,1 százalékos növekedést jósol erre az évre, a Goldman Sachs bankcsoport elemzői 1,5 százalékos visszaesésre módosították idei magyarországi GDP-előrejelzésüket az eddig várt 0,5 százalékos csökkenésről, a mostanáig stagnáló magyar gazdasággal számoló JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató londoni részlege pedig 1,2 százalékos visszaesést valószínűsít - mondta Burány Sándor.

 

A szocialista politikus azt sürgette, hogy a kormány az MSZP javaslatának megfelelően hajtson végre a munkahelyteremtést ösztönző költségvetési átcsoportosítást és térjen át egy olyan igazságos adópolitikára, amely a belföldi fogyasztás növekedéséhez vezet.

 

(MTI)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    -    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.