MSZP kongresszus: Mesterházyt újraválasztották
Az MSZP újraválasztott elnöke elmondta: "az MSZP ma már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt".
MSZP kongresszus: Mesterházyt újraválasztották

Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.

 

Az MSZP szombaton újraválasztott elnöke a párt kongresszusán elmondott beszédében hangsúlyozta, "az MSZP ma már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt". Az új elnökségnek a következő években úgy kell dolgoznia, hogy 2014 tavaszán az ország többsége mondja azt: "újra MSZP!" - jelentette ki.

 

Mesterházy Attila szerint egyre többeknek számít, ki lesz a szocialisták kormányfőjelöltje, de úgy gondolja, ezt a kérdést még nem kell megválaszolniuk. "Erős párt, erős program, erős szövetség és erős jelölt, ez a helyes sorrend" - mondta. (MTI)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    +    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.