MSZP: 100 milliárdos veszteséget okoz az MNB-törvény késlekedése
Az MSZP szerint százmilliárd forintos többletkamatterhet okozott az országnak, hogy a parlament csak most fogadta el a jegybanktörvény módosítását.
MSZP: 100 milliárdos veszteséget okoz az MNB-törvény késlekedése

A szocialisták ráadásul úgy ítélik meg, az Országgyűlés pénteken ezzel hiába hárította el a hiteltárgyalások megkezdésének egyik akadályát, a pénzügyi tranzakciós illeték kiterjesztése a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) újabb akadályt jelent az IMF/EU-megállapodás előtt.

 

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: továbbra is ellentmondásosnak tartják a kormány viszonyát a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), mert amíg véleményük szerint Varga Mihály tárca nélküli miniszter érti a megállapodás szükségességét, a gazdaságpolitikát meghatározó Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter továbbra sem kötelezte el magát emellett.

 

Közölte azt is, hogy az MSZP-frakció meghívta a hiteltárgyalásokért felelős Varga Mihályt, hogy adjon tájékoztatást a képviselőcsoportnak arról, milyen mandátummal tárgyal majd a nemzetközi szervezetekkel.

 

Az MSZP-s politikus kitért arra, hogy a parlament már januárban elfogadhatta volna az MNB-törvény módosítását, erre a szocialisták javaslatot is tettek, és így az ország fél év alatt százmilliárd forint többletkamattehertől szabadulhatott volna meg.

 

Józsa István arról is beszélt, sérti a nemzeti bank függetlenségét, és ezért újabb akadályt jelenthet a hiteltárgyalások sikere előtt, hogy a kormányoldal az MNB-re is ki akarja terjeszteni a pénzügyi tranzakciós illeték fizetésének kötelezettségét. 

 

(MTI)
 
 
 

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.