Meg kell akadályozni az internet- és telefonadó bevezetését
Az említett szolgáltatások jelenleg is forgalmiadó kötelesek, így az új adónem bevezetésével a telekommunikációs területen kettős adóztatás jelenne meg.
Meg kell akadályozni az internet- és telefonadó bevezetését

A szocialisták szerint a bevezetni kívánt adónem ellentétes lenne a Fidesz által meghirdetett választási és kormányprogrammal, ezért az MSZP-s tagozat felkéri a kormány "véleményező és tanácsadó szervét", a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsot, utasítsa el az NGM javaslatát.

 

Baja Ferenc, az ellenzéki párt internet- és infokommunikációs tagozatának elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által bevezetni kívánt internet-, telefon-, mobil- és sms-adó az információszolgáltatást szűkítené, a civilizációs esélyegyenlőségi szakadékot mélyítené, a munkanélküliséget pedig növelné. Mindezeken felül gazdaságilag is "elfogadhatatlan és jogellenes" - tette hozzá.

 

Az MSZP parlamenti frakciója továbbá kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai bizottsága az érintett szakmai, társadalmi és civil szervezetek jelenlétében, nyílt ülésen hallgassa meg az NGM és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítóit a bevezetni kívánt adó gazdasági, társadalmi és modernizációs hatásaira vonatkozóan - tette hozzá Baja Ferenc.

 

Az Origo pénteken írt arról, hogy információjuk szerint az NGM azt javasolja a kormánynak: minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg; a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot.

 

Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnökség miniszterelnöki biztosa szombaton Facebook-oldalán azt írta: "biztos vagyok benne: internetadó nem lesz".

 

Baja Ferenc ez utóbbi vélemény kapcsán, kérdésre válaszolva, azt mondta: nem véletlen, hogy a miniszterelnöki biztos az internetadó bevezetését cáfolta, a telefonadót viszont nem. Mint kifejtette: információi szerint van olyan elképzelés - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter verziója -, amely szerint az internet- és telefonadót együtt szeretnék bevezetni. Baja Ferenc szerint az internetadót, mind az európai adójogi szempontok, mind a technikai lehetőségek miatt, nehezebb lenne bevezetni. Technikailag egyszerűbb az sms, illetve a hangalapú szolgáltatás adóztatása - jegyezte meg. (MTI)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    -    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.