Már a kampányt is korlátoznák a fideszesek
Két módosító indítványt is benyújtottak fideszes képviselők a választási eljárási törvény tervezetéhez, amelyről korábban az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága is úgy gondolta, hogy a javaslat átdolgozásra szorul.
Már a kampányt is korlátoznák a fideszesek
A szakbizottság a fideszes képviselők által jegyzett eredeti tervezet több mint kétszáz pontján változtatna, ezért az előterjesztésről szóló általános vitát – amelyet a múlt héten már lezártak – szerdán újra megnyitották.

 

Kedden Puskás Imre és Vas Imre fideszes képviselők – egymástól függetlenül – újabb csomaggal álltak elő: az eredeti előterjesztést a választási kampány szabályaival egészítenék ki. Úgy tűnik azonban, hogy erről nem egyeztettek, így a két indítvány több ponton is különböző rendelkezéseket tartalmaz. A kampányfinanszírozás szabályai viszont mindkettőből hiányoznak, továbbra sem tudni, a pártok milyen pénzügyi feltételek mellett működhetnek.

 

– Mintha egy készülő egyetemi dolgozat két különböző, félkész fázisát látnánk, de aligha ezek közül kerül ki a végleges verzió – így minősíti a javaslatokat a Választásirendszer.hu internetes portálon László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Szerinte „a magyar demokrácia alapos körültekintést, széles körű, átgondolt egyeztetést igénylő kihívását a kormány sebtében összedobott módosító javaslatokkal kívánja orvosolni”. Nyitva marad ugyanakkor az a kérdés, hogy a pártokkal szemben valóban az egyéni jelölteket kívánják-e támogatni; korábban felvetődött, hogy az indulók akár két-hárommillió forintra számíthatnának.

 

A teljes cikk a nol.hu-n olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    *    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.