Lesz majdnem közös ellenzéki tüntetés október 23-án
"Mossuk le a gyalázatot" címmel tart közös tüntetést október 23-án az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Modern Magyarországért Mozgalom – írják közös közleményükben az ellenzéki pártok.
Lesz majdnem közös ellenzéki tüntetés október 23-án

"Elérkezett az idő, hogy ne az számítson, ami szétválaszt bennünket, hanem az, amiben képesek vagyunk egyforma gondolatokat alkotni. Úgy érezzük, hogy velünk együtt sokan tartják még ma is fontosnak 56 törekvéseit: a szabadságvágyat, a humánus, nyitott, gazdagodó európai társadalom utáni vágyat"

 

- írja a közös közlemény. A pártok szerint a közelmúlt eseményei Rogán Antal helikopterezésétől a Népszabadság kivégzéséig egyenként is tüntetésre sarkallnák az ellenzéket, de együtt a rendszer működésének egy új szintjét jelzik. 

 

A tüntetés szervezői még tárgyalnak több civil szervezettel a részvételről. Az LMP és az Együtt eddig még nem jelezte, hogy részt szeretne venni az új ellenzéki összefogásban, de a szervezők nyitottak az ő irányukba is.

 

"Ez az esemény kiindulópontja lehet annak, hogy az ország bajaira közösen keressük meg a megoldásokat, hiszen az ország rendbetétele mindannyiunk közös ügye." - írják a szervezők. A tüntetés október 23-án délután 3-kor kezdődik majd az Astoriánál.

 

(Index)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
4    +    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.