Horn Gyula halálára
Életének 81. évében elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke.
Horn Gyula halálára

A képen, amely alighanem örökre bevonul a történelemkönyvekbe, mint külügyminiszter látható, amint osztrák kollégájával, Alois Mockkal 1989. június 27-én a világ szeme láttára átvágja a „vasfüggöny” szögesdrótját. Utólag persze akadnak sokan, akik szerint egyetlen nagy hazugság volt az egész, mint maga a kelet-európai rendszerváltás, mert tény: a valóságban akkorra már felszámolták a műszaki határzárat, kivéve egy tízméteres szakaszt, amely így már „csak” mint jelkép vonulhatott be a világ emlékezetébe.

 

Ezt a jelképet pedig máig sokan irigylik nemcsak Horn Gyulától és az akkori politikai vezetéstől, de általában is a rendszerváltó baloldaltól. Mert ez a „csak-jelkép” volt a közvetlen bevezetője a szeptember 10–11-i határnyitásnak, a sírva-nevetve szabadságba menekülő keletnémet (a hangsúly a keleten van) „turisták” áradatának, főképp pedig a német egyesítésnek, amely a berlini fal után már nagyon is konkrétan lebontotta a második világháború utáni kétpólusú világot.

 

Horn talán túlfűtött ambíciója miatt, talán mert a többieknél jobban megértette a szimbólumok erejét – hátrahagyva politikustársait – szinte egyedül vonult be ezzel a rendszerváltozás közemlékezetébe, pedig aligha volt könnyű dolga. Sem ő, sem pedig politikusnemzedékének kiemelkedő tagjai nem a Páneurópai Piknik vagy a határnyitás pillanatában értették meg, hogy éppen a pártállam, sőt: a „létező szocializmus világrendszere” bukásának utolsó napjait formálják. Hiszen csaknem hatvanéves már ekkor, szokatlan kor ahhoz, hogy az ember addigi életéből tudatosan egy teljesen más világba lépjen át egyetlen pillanat alatt. Az a pillanat nála is évtizedekig tartott, s semmi sem predesztinálta arra, hogy eddig a pontig elérjen.

 

Hihetetlen szegénységben nőtt fel, hogy aztán kőkemény pesti vagány múltjával, szinte eszement elszántsággal a kádári pártapparátus, aztán a külügy legmagasabb polcaira jusson, s végül, a rendszerváltás után a szocialista párt elnökeként, 1994 és 1998 között beüljön a miniszterelnöki bársonyszékbe. Már ekkor elhalmozva külföldi elismerésekkel, ám később, 75. születésnapján, megtagadtatott tőle hazájának magas kitüntetése. Mert 1956-ban karhatalmista volt. Pufajkás, mert a pufajkások pufajkát hordtak.

 

A teljes nekrológot a nol.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    +    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.