Hoffmannék átírták a történelmet
A Történelemtanárok Egylete (TTE) elfogadhatatlannak tartja a kerettantervet. A TTE nyílt állásfoglalásban tette közzé véleményét a kerettantervről. Néhány pontban helyeslik a változásokat – például, hogy a 8. és 12. évfolyam tananyaga 1945-től kezdődik, hogy fontosnak tekinti a gazdaság- és társadalomismeret beemelését –, ugyanakkor számos ponton erősen bírálja az anyagot.
Hoffmannék átírták a történelmet

Rendkívül aggályosnak tartják az anyag ideológiai, világnézeti egyoldalúságát például. Nem vagy alig jelenik meg szerintük benne az öntudatos állampolgárrá nevelés, a szociális érzékenység, a demokratikus értékek és intézmények tisztelete, annál inkább hangsúlyos a nemzethez (annak vezetőihez) kritikátlanul hű alattvaló képe, áldozatvállalásának szükségessége. „A magyar történelem egyoldalú, nagyon is kritikátlan és elfogult megszépítése több ponton tapasztalható, mintha a szerzők nem ismernék Szekfű, Bibó, Szűcs Jenő és mások ezzel kapcsolatos intelmeit” – olvasható az állásfoglalásban.

 

A TTE károsnak tartja a nemzeti identitástudat kialakításának és megerősítésének nacionalista túlhajtását, s mint írják, a kerettantervben több erre utaló jel van. Ezek a törekvések esetenként anakronizmushoz vezetnek (pl. a török kor vagy a Rákóczi-szabadságharc esetében, vagyis a nemzetté válás előtt a nemzeti összefogás említése a társadalmi összefogás hangsúlyozása helyett).

 

A teljes cikket az FN24 portálon olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    +    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.