Fütyüljetek, hogy repüljenek!
Az ellenzék a korrupciós kormányzati bűnök miatt követeli Orbán és vezetőtársai eltűnését, s ha nem mennek maguktól, akár forradalom is követheti az elégedetlenséget. A "Lopják a szabadságunk. Repüljenek!" címmel meghirdetett többezres vasárnapi tüntetésen a Népszabadság munkatársai is megjelentek, de a Fidesz szerint a lap megszüntetésével is színes maradt a hazai lappiac.
Fütyüljetek, hogy repüljenek!

Orbán Viktor lop. Orbán Viktor és az emberei lopnak. Lopják a közvagyonunkat, ez a valóság - harsogta délután a Szabad sajtó útján felállított színpadon Juhász Péter. Az Együtt alelnöke szerint Orbán mai tevékenységét nem lehet kormányzásnak nevezni, csak bűnözésnek. A történelmi bűn, hogy "Magyarországot Moszkva seggében képzelik el, Putyin seggébe akarják rakni Magyarországot" - mondta Juhász, miközben a korrupció ellen és a sajtószabadságért demonstrálók fütyültek és kitartóan skandálták: "Orbán takarodj".

 

Délután fél 4-re már a Ferenciek templomáig ért a tömeg. Juhász, mielőtt arról kezdett beszélni, milyenek is a magyar viszonyok boldogan jelentette, hogy legalább tízezer ember gyűlt össze a "Lopják a szabadságunk. Repüljenek!" címmel meghirdetett tüntetésre. Az Együtt alelnöke közölte, a fideszesek a legfelsőtől a legalsóig mind hazudnak, kivéve Kósa Lajost, mert ő "értelmetlenül" beszél. Ő az egyetlen kivétel, mert "olyan sötét". Juhász helyzetértékelése szerint a Fidesz politikájával már nem teremthető többség, ezért akar a közbeszédből és a nyilvánosságból minden ellenzéki pártot és civilt kizárni a miniszterelnök. Azért akarja kiszorítani a nyilvánosságot, hogy a megnyomorított, megfélemlített emberek ne szembesülhessenek azzal: Orbánt már a stadion népe is kifütyüli. Saját bevallása szerint zene volt füleinek az a füttykoncert, ám a miniszterelnök attól tart, hogy ebből mindenki megérti: "Orbán megbukott". Juhász arra szólította fel az embereket, mindenhol, ahol Orbán megjelenik, fütyüljék ki. Tegyenek így október 23-án is a Kossuth téren, ahol a miniszterelnök beszédet fog mondani. Így üzenjék meg, elegük van a lopásból, a hazugságokból, a magyarok ellen elkövetett bűneiből.

 

Vannak olyan európai országok, ahol a kormányzás sajnálatos mellékterméke a korrupció, ám Magyarországon ez fordítva van. Itt a lényeg a pénzek, köztük az uniós pénzek lenyúlása haveroknak, szeretőknek, bizalmasoknak, és úgy mellesleg, alibiből kormányozgatnak. Erről Jávor Benedek, a PM EP-képviselője beszélt az alkalmi színpadon, ahol a szónokok számára állított pulpitusra az írták: "Repüljenek!". Magyarországon a korrupció maga a rendszer, a legnagyobb baj pedig, hogy mindehhez a legfőbb ügyész, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és az Alkotmánybíróság is asszisztál. Jávor közölte, akik a demonstráción színpadra lépnek, a sokak Magyarországában hisznek. A melegekkel, a menekültekkel, a cigányokkal kell szolidárisnak lennünk, nem pedig a milliárdos gázszerelőkkel. Érdekes volt, hogy a PM-es politikus beszéde közben a füttykoncert Patyi András NVB elnök nevének említésekor erősödött fel.

 

A cikk a népszava.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.