Érzi már a veszélyt a Fidesz: rájuk omlanak a mocskos trafikügyek
A Fidesz legmagasabb szintjéig vezetnek "a trafikmutyi szálai" - jelentette ki az MSZP szóvivője. Ebben az új világban a felcsúti polgármester építkezésein alvállalkozóként szereplő építési vállalkozókból is országszerte trafikkoncessziókat nyert trafikosok lehetnek. A Belvárosban, Rogán Antal territóriumában szocialista politikusok hívták fel a figyelmet a trafikpályázat különös eredményére.
Érzi már a veszélyt a Fidesz: rájuk omlanak a mocskos trafikügyek

Rogán Antal szomszédja igazán szerencsés, nemcsak a trafiktenderen nyert kilenc koncessziót, de most három önkormányzati tulajdonban lévő helyiség bérleti jogát is sikerrel pályázta meg. Ráadásul az egyiket a Párizsi Udvarnál, ahova más be sem teheti a lábát.



Ez utóbbi üzlethelyiség, aminek trafikká alakításáról a Városszíve blog számol be, a Ferenciek tere 10. szám alatt található, ami véletlenül annak a Párizsi Udvarnak a címe, amely üresen tátong, ahogy azt a Fényírásos emlékek blog fotói is megmutatták nemrég.

 

Csak azért is aláírta

 

Amint arról beszámoltunk, az MSZP arra szólította fel Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármestert, hogy "ne írja alá szomszédja üzlettársával a szerződést három, kerületi üzlethelyiség bérbe adására."

 

A folytatást a Stop.hu oldalon olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
3    +    4    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.