Ellenzéki taktikák: tárgyalás újratöltve
Újrakezdené az ellenzéki egyeztetési folyamatot az MSZP, visszatérne ahhoz a korábbi elképzeléséhez, hogy ne néhány párt, hanem minél többen, civilek, értelmiségiek üljenek a tár­­gyaló­­asz­­tal­­hoz.
Ellenzéki taktikák: tárgyalás újratöltve

Pedig Gyurcsányék vétója miatt éppen most szűkült a kör, esett ki a tárgyalásból három kisebb párt, ráadásul az Együtt és a PM is távozott, mert szerintük a nagy pártok nem őszinték az előválasztás kérdésében. Az egyeztetésen ott maradt szervezetek rövidesen szakértői bizottságot hoznak létre az előválasztás részleteinek kidolgozására, és politikai deklaráció is készül, amely összekötné az ellenzéki erőket. Sikertelen tárgyalások esetén nem kizárt, hogy a kicsik feltámasztják az új pártokat, civil szervezeteket tömörítő úgynevezett Új Pólus ötletét, a nagyok pedig az egyéni jelöltekről külön állapodnak meg egymással. 

 

„Próbáltunk semleges helyszínt találni, de biztonsági szempontból egyik sem tűnt megfelelőnek, ezért azt javasoljuk, első körben találkozzunk nálunk” – írta Karácsony Gergely és Szabó Tímea abban a bizalmas levélben, amelyet az ellenzéki pártvezetőknek küldtek. A Paulay Ede utcában, ahol a Párbeszéd irodái is vannak, kicsi a forgalom, rögtön feltűnne, ha fotósok, újságírók hada lepné el a környéket. Részben bejött a titkolózó számítás: október 27-én tíz óra előtt pár perccel a 168 Óra újságíróján kívül senki sem várta az ellenzéki tárgyalásra igyekvőket.

Elsőként Tordai Bence, a párt szóvivője biciklizett be fekete ruhában az utcába, Karácsony Gergely pedig egy közeli kávézóban várakozott. Az Együtt delegáció­­ja – Pataki Márton és Szabó Szabolcs – után a DK-s Gyurcsány Ferenc érkezett. Az MSZP-től Nemény András alelnök, a Li­­be­­rálisoktól szakértő társával Bősz Anett ügyvivő jött, és furcsamód megjelent a Bal­­párt (Barta Tibor és Kalmár Szilárd delegáltakkal), valamint Vajnai Attila az Európai Baloldal képviseletében. A tárgyalásokon részt vett még a MoMa is, hol Bokros Lajos, hol Kajdi József képviselte a szervezetet.

 

A cikk a 168Óra.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    *    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.