Ekkora tömeg régen vonult utcára Orbán ellen
Tízezrek tüntettek vasárnap délután a CEU-törvény ellen, és kérték Áder János államfőt, hogy ne írja alá. Régen láttunk ekkora kormányellenes tüntetést, a legelszántabbak, több ezren este a Fidesz-székházhoz is elmentek. Bár a tüntetés tárgya a CEU megmaradása volt, sokszor felcsendültek a "mocskos Fidesz" és az "Orbán, takarodj!" rigmusok.
Ekkora tömeg régen vonult utcára Orbán ellen

Az előkészületekből már lehetett sejteni, hogy nem átlagos kormányellenes tüntetés készülődik Budapesten. A Facebookon 40 ezren jelezték előre, hogy tiltakoznak a villámgyorsan elfogadott CEU-törvény ellen, és részt vesznek, vagy érdeklődnek a vasárnap délutánra meghirdetett tüntetés iránt.

Át is kellett rakni a tüntetés helyszínét, így végül a rendezvényt a Várkert Bazár elé hirdette öt órára Oktatási Szabadságot elnevezésű szervezet. A helyszín már korábban megtelt: a Lánchíd és az Erzsébet híd előtt mozdulni is alig lehetett, sokan el sem jutottak tehát a Várkert Bazárhoz, ahonnan a program szerint vonulás indult a Parlamenthez.

 

Nehéz megbecsülni, mennyien voltak. A szervezők először 60-70 ezres számot saccoltak, végül a színpadról 80 ezret mondtak be. A több tízezres szám azonban nem túlzás. Elég, ha arra gondolunk, hogy a tömeg eleje már a Kossuth téren volt, míg a vége még Budán. Illetve volt jó pár tüntető, aki csak akkor ért a Parlamenthez, amikor éppen befejeződtek a beszédek.

Nem is csoda, hogy a tüntetés nem ért véget a hivatalos záráskor, hét óra után, hanem sokan, több ezren felvonulást tartottak a városban.

A cikk az Index.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    -    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.