Egyre erősebb a szövetség
Nyár végére kiderül, kik lesznek az MSZP és az Együtt-PM szövetség közös egyéni képviselőjelöltjei. Erről a két ellenzéki szervezet vezérkara kedden állapodott meg. Az egyeztetésen elfogadták azokat a közpolitikai alapelveket, amelyekről Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke azt mondta: ha győznek, a kormányprogram alapja lesz.
Egyre erősebb a szövetség

Emellett a közös egyéni jelöltek kiválasztásának szempontjait is rögzítették. Megállapodtak kedden az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői azokról a közpolitikai alapelvekről, amelyek Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető szerint ha győznek, a kormányprogram alapja lesz. Emellett a közös egyéni jelöltek kiválasztásának szempontjait is rögzítették a felek, akik több mint öt órán át tárgyaltak egymással a szocialista párt Jókai utcai székházában. Az egyeztetés után a házigazda elmondta, az eredeti napirend szerint csak a közpolitikai elvekről folyt volna egyeztetés, végül azonban a választókerületi jelöltek kiválasztása is napirendre került, mert minél gyorsabban szeretnének mindenben megállapodni.

 

Mesterházy arról is beszélt, hogy a Bajnai Gordon vezette szövetséggel nyár végéig megegyeznek a 106 közös egyéni képviselőjelöltről. Hozzátette: a keddi találkozón a választókerületek felosztásáról, konkrét jelöltekről még nem volt szó, ezekről zárt körben a következő hetekben egyeztetnek. A névsort végül a két ellenzéki szervezet illetékes döntéshozó testületei hagyják jóvá. Mesterházy és Bajnai szavaiból kiderült, a közös ellenzéki listavezető kérdése várhatóan a nyár végén kerül napirendre.



Mindkét párt a közös jelöltekben és a közös országos listában érdekelt, mivel ez a legkönnyebben befogadható a választók számára - jelentette ki az MSZP elnöke, aki szerint lépésről-lépésre egyre erősebb lesz a szövetség. Az Együtt-PM vezetője kijelentette: kiderült, hogy megvannak a közös kormányzás elvi alapjai, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország végre gyarapodó, növekvő pályára álljon. Azt mind a két politikus valószínűsítette, hogy kemény tárgyalások lesznek, hiszen tisztában vannak vele, hogy személyi kérdésekről, személyi érdekekről, érdeksérelmekről is szó van.

 

A folytatást a népszava.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    +    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.