Egy nagy blöffel szerelte le a hallgatókat a kormány
Bár a kormány az első helyen jelentkezők 10-20 százalékának ígér ingyenes helyet a korábban fizetőssé tett 16 szakon, a magas ponthatárok miatt valószínűleg ennél jóval kevesebben tanulhatnak. A miniszteri ponthatárok ugyanis rendre meghaladják a legerősebb intézmények korábbi bejutási küszöbeit.
Egy nagy blöffel szerelte le a hallgatókat a kormány

Az állami ösztöndíjas helyek valószínűleg egy-két nagyobb intézményben koncentrálódnak majd, a kisebb főiskoláknak maradnak a fizetős hallgatók.

 

Akár hatezerrel is nőhet az államilag finanszírozott egyetemi, főiskolai hallgatói helyek száma, ha a kormány betartja azt az ígéretet, amit Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tett hétfőn. A miniszter ugyanis azt vállalta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) kötött megállapodásban, hogy állami ösztöndíjat biztosít a korábban a finanszírozásból kimaradó 16 szakra jelentkezők egy részének.

 

A megállapodás szerint „a kormány törekszik arra”, hogy a 16, többségében igen népszerű szakon az „elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson magyar állami ösztöndíjas férőhelyet”. Márpedig 2011-ben, a finanszírozott férőhelyek radikális visszavágása előtt, az érintett szakokat összesen több mint 32 ezer diák jelölte meg első helyen. Ha feltételezzük, hogy közülük mindenki elérte a minimális 240 pontot, a miniszteri ígéret alapján 3200-6400 jelentkezőt kellene felvenni állami ösztöndíjas helyekre.

 

Csakhogy a miniszter a 16 szakokra külön ponthatárokat határozott meg, amelyek Balog saját bevallása szerint is igen magasak: 425 és 470 közé esnek, ami az ötszáz pontos rendszerben csak a kitűnően teljesítők számára elérhető.

 

A teljes írást a hvg.hu oldalon olvashatják.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    9    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.