Döbbenetes adatok - tovább nőtt a szegénység Magyarországon
Tavaly az EU 28 lakosságának mintegy negyede volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának. Ez 124,5 millió főnek felel meg, közülük 3,2 millióan Magyarországon élnek. Az EU-ban és hazánkban is romlott a helyzet.
Döbbenetes adatok - tovább nőtt a szegénység Magyarországon

Az EU 28 tagállamára vetítve 124,5 millió ember, azaz az unió népességének 24,8 százaléka volt tavaly kitéve a szegénységnek, vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának a 2011-es 24,3 százalékos szinttel szemben az Eurostat friss adatai szerint. (2008-ban ez az arány az EU 27 tagállamában 23,7 százalék volt.) Ez azt jelenti, hogy az uniós állampolgároknak mintegy negyedére volt igaz legalább az egyik megállapítás a következőkből: szegénység kockázatának kitett, súlyos anyagi nélkülözésben élő, nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban él.

 

Magyarországon a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya a válság kitörése óta nőtt. Míg 2008-ban ez a ráta 28,2 százalék volt, addig ez az arány 2011-ben 31 százalékra emelkedett, ahonnan tavaly tovább nőtt 32,4 százalékra. Így tavaly már 3,2 millióan voltak e kockázatoknak kitéve. A 2011-es helyzetről részletesen itt olvashat.

 

A szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya Bulgáriában (49 százalék), Romániában (42 százalék), Lettországban (37 százalék) és Görögországban (35 százalék) a legnagyobb - Magyarország az említett értékkel a 6. legrosszabb helyen áll Litvánia után -, míg a legalacsonyabb Hollandiában, Csehországban (15-15 százalék), Finnországban (17 százalék), Svédországban és Luxembourgban (18-18 százalék).

 

A teljes cikk a napi.hu-n olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    +    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.