Botka: nem indulhatnak a Fidesz győzelméért felelős MSZP-sek
Azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t a május 27-ei miniszterelnök-jelöltet állító kongresszus után - írta Botka László Szeged szocialista polgármestere miniszterelnök-jelölti programjában.
Botka: nem indulhatnak a Fidesz győzelméért felelős MSZP-sek

Az MSZP honlapján olvasható dokumentum szerint nem szerepelhetnek a szocialisták 2018-as országos választás listáján "a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítői". Aki pedig a választási győzelmet veszélybe sodorja a párthoz méltatlan tevékenységgel, annak tagságát azonnali hatállyal felfüggesztik. 

 

Botka László a Tegyünk igazságot! című, a héten nyilvánosságra hozott programjában azt írta: a nemzetnek égető szüksége van arra, hogy egy valódi baloldali programot képviselő és megvalósító kormány vegye kezébe az irányítást.  A politikus rögzítette: a kormányzóképes, büszke, hiteles baloldalt akarja megteremteni, győzelemre akarja segíteni a magyar demokratikus ellenzéket. "Leváltani Orbán Viktor rendszerét, és új alapokra helyezni a Magyar Köztársaságot" - jelölte meg célként.

 

A 2018-as választást úgy látja: "nem ígérem, hogy ez a harc lesz a végső, de azt igen, hogy a nemzet jövője szempontjából a legfontosabb". A polgármester közölte, 2017 őszére elkészítik az Új igazságosság kormányprogramot, amelyben modern, innovatív, baloldali demokratikus válaszokat adnak az ország problémáira. Elindítják a kormányzati felkészülési tanácsot is, amely összefogja és irányítja a munkát. 

 

Az 1991 óta MSZP-tag politikus szerint 2017 már a kampány éve, minden jelentős párt országos kampány folytat. A kongresszus után, május 28-án felállítják a pártot választási időszakban vezető országos választási bizottságot a miniszterelnök-jelölt vezetésével. Megnevezik és azonnal munkába állítják a párt országos kampányfőnökét - közölte.

 

A cikk a népszava.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.