Botka László: Nem érzem kihívásnak a Momentumot
Csak a győzelemért érdemes elindulni, mondja Botka László. A szegedi polgármester nem fél a Momentumtól, és türelmet kér, mire az ő miniszterelnök-jelöltségének következtében a közvélemény-kutatásokban is meglátszik az MSZP erősödése.
Botka László: Nem érzem kihívásnak a Momentumot

Botka állítja, nem ő mond értékítéletet Gyurcsányról, hanem a választók, akik nem úgy gondolják, hogy "ha követtek is el hibát, már megbűnhődtek érte". Interjú Botka Lászlóval, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.


Hvg.hu: Mit írnak majd a szavazólapra? „Nekünk nem kellett, Önöknek jó lesz, üdv, Magyar Szocialista Párt”? Ezt ön mondta júniusban, mikor nem lett választmányi elnök, de felmerült, hogy lehetne miniszterelnök-jelölt.

 

Botka László: Egy felismerés ért meg bennem fél év alatt. A számok alapján azt láttam, ha nem történik valami, ha a korábbi forgatókönyv játszódik újra, és a valódi politika helyett az összefogósdival szórakoztatjuk az embereket, akkor a 2014-esnél is nagyobb vereség vár a demokratikus pártokra. Úgy éreztem, a baloldalon én tudok a leghatározottabban az asztalra csapni, hogy térjetek már észre, itt az emberekkel kell foglalkozni és új politikát meghirdetni.

 

Hvg.hu: Akkor az már nem üt vissza, hogy választmányi elnöknek bezzeg nem kellett, de miniszterelnök-jelöltnek jó lesz?

 

B. L.: A tisztújító kongresszus után az új pártvezetés többször elmondta, hogy bennem gondolkodik miniszterelnök-jelöltként. Nemcsak formálisan kaptam meg az elnökség és a választmány fölhatalmazását, napról napra erősödik mögöttem az egység, miután a bázison, a szavazóinknál pozitív fogadtatása van annak, amit mondok, egyre jobban tér vissza a remény és a bizalom, elkezdtek megmozdulni az emberek.

 

Hvg.hu: Az, hogy a társadalom hogy reagál a programjára, az MSZP támogatottságában mikor látszódhat? Németországban hamar ment, Martin Schulz jól nyitott, megelőzte Angela Merkelt, és a pártja támogatottsága is 7-10 százalékot erősödött január óta, amivel majdnem beérte a CDU–CSU-t. Az MSZP támogatottsága nem igazán mozdul, ön viszont majdnem beérte Orbán Viktort.

 

B. L.: Látom a számokat, innentől az a felelősségem, hogy valamilyen módon ezt átkonvergáljam, hogy a párt is erősödni tudjon. Szakemberek szerint kell néhány hónap, hogy a politikai üzenet eljusson az ország minden pontjára, a sarki kocsmában is beszéljenek róla. Tendenciákat pár héten belül láthatunk. Kulcskérdés, hogy a társadalom nyitott-e erre.

 

A teljes interjú a hvg.hu-n olvasható el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    -    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.