Botka az LMP-vel egyeztet először Orbán leváltásáról
A héten elkezdi a tárgyalásokat a többi ellenzéki párttal Botka László szegedi polgármester. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta az Indexnek, hogy elsőként az LMP-vel tárgyal.
Botka az LMP-vel egyeztet először Orbán leváltásáról

Zárt ajtók mögött, informálisan már egyeztetett Botka László több baloldali vezetővel a lehetséges 2018-as összefogásról. A héten pedig az MSZP miniszterelnök-jelöltje Molnár Gyula pártelnökkel közösen hivatalosan is megkezdi a tárgyalásokat a baloldali pártokkal az együttműködésről – értesült az Index. 

 

Botka László kérdésünkre megerősítette az egyeztetések tényét, ezekről – korábbi ígéretének megfelelően – nem kívánt részleteket elárulni. Annyit viszont elmondott, hogy valóban a héten kezdődnek a hivatalos tárgyalások, és "elsőként az LMP-vel kezdeményezünk megbeszélést a kormányváltásról".

 

Fordulat lehet a Botka-LMP-összefogás

 

Az LMP-vel való egyeztetés elég nagy fordulatot jelent a baloldali összefogás-történetben, és Botka miniszterelnök-jelölti esélyeit illetően. Ugyanis ha Botkának sikerülne bevonnia az LMP-t az együttműködésbe, növekedne az alkupozíciója a többi párttal szemben, és persze az esélye is 2018-ban. Mint ismert, az LMP 2014-ben kimaradt az összefogásból.

 

Bár jelenleg nem valószínű, hogy az LMP el tudja fogadni Botka feltételeit, különösen a közös listát, hiszen a párt már döntött arról, hogy külön indul a 2018-as választáson. Egy Botka–LMP-összefogás viszont ezt felülírhatja, és kész helyzet elé állítaná a többi párt vezetőjét is. 

A cikk az Indexen folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    +    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.