Bajnai mégis bővítené az ellenzéki összefogást
Az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tárgyalna Bajnai Gordon a szocialistákkal. A hvg.hu korábban arról számolt be, hogy a két pártban elégedetlenek a szeptemberben kötött megállapodással, így felmerült, hogy Bajnai beáll Mesterházy mögé és mégis lesz közös miniszterelnök-jelölt.

"Vissza kell adni a kormányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet. Ehhez az Együtt-PM szerint a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között. Ennek megvalósításához minden félnek áldozatot kell hoznia" – idézte az Együtt-PM vezetőjének egy tévéinterjúban elhangzott szavait a párt hétfői, MTI-hez is eljuttatott közleménye.

Bajnai Gordon az ATV-ben hétfő reggel azt mondta, ha létre tudnak hozni egy olyan összefogást, ami közelebb visz a győzelemhez, az azt jelenti, hogy nyilván nem ő vezeti majd az összefogást, és neki is eggyel hátrébb kell lépnie. Saját személyi pozícióján kívül nem kíván másról nyilatkozni, amíg le nem ültek az MSZP-vel és a DK-val tárgyalni – tette hozzá. A szélesebb összefogás megvalósítása érdekében az Együtt-PM vezetője érdemi tárgyalást kezdeményezett a két szövetséges politikai erő választási ügyekben illetékes vezető szervei között, a lehető legkorábbi időpontra, a hét első napjainak valamelyikére – olvasható az Együtt-PM hétfő reggeli közleményében.

A cikk a hvg.hu-n folytatódik.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
3    -    9    =    

Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.