Baja Ferenc: Csak baloldalról lehet választást nyerni
Baja Ferenc szerint a politikában az egyik legfontosabb kérdés az időzítés, nem érdemes túlságosan előreszaladni, az ellenzéki együttműködést pedig jól meg kell tervezni. A szocialista politikus szerint Magyarországon csak baloldalról lehet választást nyerni. Hvg.hu interjú.
Baja Ferenc: Csak baloldalról lehet választást nyerni

Baja Ferenc a hvg.hu-nak adott interjúban kifejtette azt is: miért nem gond szerinte, hogy eddig egy határidőt sem sikerült tartani az ellenzéki egyeztetésen.

 

hvg.hu: Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is őszintén hisz abban, hogy kettőjük közül ő az alkalmasabb kormányfőjelölt. Hogy lehet ezt feloldani?

 

Baja Ferenc.: Feloldani csak bölcsességgel lehet. Azoknak a közös érdekeknek a felismerésével, amikről eddig beszéltünk. Ehhez persze az is kell, hogy bármely felállásban minden szereplő megtalálja magának azt a pozíciót, amit jó szívvel képes viselni.

 

hvg.hu: Április végén, amikor Bajnai Gordon az MSZP választmányának vendége volt, azt mondta Mesterházy Attila, hogy szakpolitikai kérdésekben július közepéig meg akarnak egyezni. Július közepe van, de nem hangos a sajtó a nagy megegyezésről szóló hírekkel. Nincsenek késében?

 

B. F.: A politikában az egyik legfontosabb kérdés az időzítés. Ha túlságosan előreszaladunk, akkor még azelőtt mondunk, teszünk valamit, hogy az megfelelő módon kiérlelődne a társadalom számára. Jövő tavasszal valószínűleg egyszerre tartanak egy teljesen új rendszerű magyar parlamenti választást az európai parlamentivel, és várhatóan összecsúsznak majd a kormányalakítási tárgyalások és az önkormányzati választások előkészületei. Így ezeket szinte egy levegővel kell majd végigcsinálni. Ezt jól meg kell tervezni. Mi történik, ha nyer az ellenzék? Hogy fordul rá az önkormányzati választásokra? Ha a Fidesz nyer, hogy próbálja a már elveszített Budapestet visszaszerezni? Ehhez kell igazítani a politika mozgását is. Ezekkel nem vagyunk még elkésve, hiszen láthatóan nem érlelődtek meg. Van egy a politika iránt nem érdeklődő hárommilliós réteg, amelynek tagjai közül sokan csak a választások előtti két hétben fogják kialakítani a véleményüket. (Nem véletlenül akarta a Fidesz kizárni őket a regisztrációval.) Hiába akarnánk most meggyőzni a bizonytalanokat, ők erre a gondolkodásmódra még nem készek. Még nem érdekli őket.

 

hvg.hu: Tavaly októberben, amikor Bajnai Gordon zászlót bontott, aligha gondolta bárki, hogy következő nyárra, esetleg kora őszre nem lesz minden kérdés tiszta az ellenzéki oldalon. Ehhez képest most senki nem tudja, mikor lesz megegyezés – ha lesz.

 

B. F.: Nem mindegy, hogy a politika kinek akar megfelelni. Az elitnek? Akkor a Fidesz kormányra kerülése után fél évvel össze kellett volna állni, mert már akkor világos volt, hogy mit kap a nyakába az ország. De a társadalom egésze számára ez az igény akkor még nem fogalmazódott meg. Ha az aktív értelmiségi réteg várakozása apátiába fordul, az nagy veszteség, de a helyzet sajnos nem olyan egyszerű, hogy csak rájuk kell figyelnünk. A választásokon kell csúcsformát mutatni. Ma azt lehet kijelenteni: a társadalomban az létező felismerés, hogy valamilyen szintű együttműködés kell. De egyelőre ennyi. Sokan most kezdenek azzal ismerkedni, hogy egyfordulós lesz a választás, így már akkor nagyon kell figyelni. Végül az is most kezd világossá válni majd, hogy az egyéni választókörzeteknek sokkal nagyobb szerepük van, mint eddig.

 

A Baja Ferenccel készült teljes interjút a hvg.hu-n olvashatják el.

 

Fotó: hvg.hu

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.