Az utolsó demokratikus göröngyöt is "kiássák" a kormány útjából
Úgy tudjuk, hétfőn választja meg az Országgyűlés az alapvető jogok új országgyűlési biztosát, az Áder János államfő által jelölt Székely Lászlót, miután előzőleg, aznap még meghallgatják a parlament alkotmányügyi és emberi jogi bizottságaiban.
Az utolsó demokratikus göröngyöt is

Ismert, a jelenlegi ombudsman, Szabó Máté mandátuma lejár, és szeptember 24-én távozik hivatalából. Megírtuk: a Fidesz nyerhet azzal, ha őt Székely követi, ugyanis a jelenlegi miniszteri biztost az államfő a kormánypártok legnagyobb tetszését kiváltva jelölte a posztra, sőt, kiderült, hogy őt küldi a kormány a Velencei Bizottságba, az Ab-elnök Paczolay Péter helyére is. Pedig Áder a pártokkal való, nem hivatalos konzultációkon még két követelményt fogalmazott meg az új ombudsman személyével kapcsolatban: legyen pártoktól független és az alkotmányjoghoz értő személy. Noha Székely kiváló elméleti ismeretekkel bíró jogász, ám eddig mindkét Orbán-kabinet alatt állami vezetői pozíciókat töltött be, és hosszú ideig a Fidesz környezetvédelmi kabinetét vezette, majd a párt zöld tagozatának alelnöke lett.

 

Ráadásul Székely nemcsak függetlenségében, de alapjogi felfogásában sem hasonlítható Szabó Mátéhoz, akivel sokat konfrontálódott a Fidesz-kabinet. Pedig lényegében ő volt az egyetlen, akit a 2011-2012-es közjogi átalakulás után a posztján hagytak a kormánypártok. Ismert, az új alaptörvénnyel teljesen átalakították az ombudsmani rendszert is. Megszűnt az önálló adatvédelmi biztosi poszt, Jóri Andrást pedig mandátumát megszakítva menesztették. A poszt helyett létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság élére Péterfalvi Attila került. A korábbi négy helyett ma már csak egy ombudsman, az alapvető jogok országgyűlési biztosa védi az állampolgárok jogait. Megszűnt a nemzetiségi és etnikai jogok, valamint a jövő nemzedékének ombudsmani tisztsége, ők az alapvető jogok biztosának a helyettesei. A helyén maradó Szabó Máté elsősorban alkotmánybírósági beadványai révén komoly szerepet játszott a kormány ellenőrzésében. 

 

A teljes cikk a népszava.hu-n olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
1    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.