Az MSZP az alapvető jogok biztosához fordult
Az alapvető jogok biztosához, Szabó Mátéhoz fordult az MSZP, azt kérve: közjogi érvénytelenség miatt kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál az alaptörvény negyedik, egy hete elfogadott módosításának megsemmisítését.
Az MSZP az alapvető jogok biztosához fordult

Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mivel az Ab tartalmi vizsgálatot már nem folytathat az alkotmánymódosításról, az egyetlen lehetőség, ha annak közjogi érvénytelenségét állapítja meg.

 

Véleménye szerint az alkotmánymódosítás egy részét a politikai bosszú szülte: ezért korlátozta a kormánytöbbség az Ab hatáskörét és emelte alaptörvényi szintre a felsőoktatási hallgatók röghöz kötését. Az intézkedések másik része a hatalom megtartását szolgálja, ezért korlátozták például a választási hirdetések közzétételét, míg a harmadik csoportba azok a rendelkezések tartoznak, amelyeket az Ab már alkotmányellenesnek nyilvánított, a Fidesz ideológiájának azonban fontos részét képezik - jelentette ki.

 

Harangozó Gábor azt mondta, Európában "elfogyott a türelem" a magyar kormány jogállamiságot sértő intézkedéseivel szemben, és csak remélni lehet, hogy Magyarországnak nem kell szankciókra számítania. Hozzátette azonban: ebben az ügyben nem külföldről kell segítséget várni, mert bár az Európai Unió elítélheti, végső esetben meg is büntetheti Magyarországot, az ország csak akkor nyerheti vissza szabadságát, ha az emberek "elzavarják" ezt a kormányt.

 

(MTI)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
6    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.