Az alkotmányos rendszer újjáépül 2014-től
A 2014-es hatalomváltás utáni alkotmányjogi változásokról egyeztetett az MSZP és a DK küldöttsége mellett az Együtt 2014 Választói Mozgalom, a SZEMA és a Magyar Szociáldemokrata Párt delegációja.
Az alkotmányos rendszer újjáépül 2014-től

Átalakuló, kormány alá rendelt ügyészséget képzelnek el a "Szövetségben a változásért" ellenzéki egyeztetési sorozat mai résztvevői - jelentette be a megbeszélés után Avarkeszi Dezső, a Demokratikus Koalíció delegáltja. A demokratikus ellenzéki erők visszaállítanák az Alkotmánybíróság jogköreit és visszaállítanák a bírák 70 éves nyugdíjkorhatárát. 

 

Furcsa közjáték zavarta meg a demokratikus ellenzék pártjainak alkotmányjogi kérdésekben folytatott mai egyeztetését: a megbeszélés vége felé a tárgyalást elhagyta a megfigyelői státussal jelen lévő Kalózpárt két képviselője és kifeszített transzparensén "népi alkotmányozó" folyamatot követelt.



Mint a szerveződés képviselői utóbb elmondták: azért harcolnak, hogy az alkotmányba visszakerüljön a Fidesz által átírt mondat, amely eredetileg úgy szólt, hogy minden hatalom a néptől ered. (A kormánypárti átírás szerint a közhatalom forrása a nép.) A kalózpártiak szerint a visszaírásra egyetlen párt sem volt hajlandó. Az ülést követően Bárándy Gergely, az MSZP delegáció-vezetője kijelentette: egyetértenek az eredeti mondat visszahelyezésével, azonban a tárgyalás aktuális fordulójában más témákkal foglalkoztak.

 

A teljes cikket a Stop.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    +    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.