Április 6-án választunk!
Áder János köztársasági elnök április 6-ra tűzte ki a 2014-es választás időpontját. Az időpont nem volt teljesen váratlan.
Április 6-án választunk!

Áder ugyanis egy december végi rádióinterjúban – konkrét dátum megnevezése nélkül ugyan, de – világossá tette, hogy a lehető legkorábbi időpontra írja majd ki a választásokat. Az államfő, a Magyar Rádiónak nyilatkozva szándékát azzal indokolta, hogy mérlegelnie kell, mi a jó az országnak és az embereknek: egy hosszú kampány vagy az, ha minél hamarabb tiszta víz kerül a pohárba. „Jó, ha a választók minél több információ birtokában hozzák meg döntésüket arról, továbbra is ezt a kormányt szeretnék, vagy egy másikat, de ehhez nincs szükség nyolc-tíz hónapos versengésre” – fogalmazott Áder.

 

A választási eljárási törvény értelmében a választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé essen. A hatályos jogszabályok csak annyi korlátot szabnak, hogy a szavazást áprilisban vagy májusban, vasárnapi napon kell megtartani, az időpont pedig nem eshet húsvétvasárnapra; ez utóbbi idén április 20. lesz. További törvényi megkötés az is, hogy a választás napja nem eshet a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra.

 

A Köztársasági Elnöki Hivatal által kiadott szombati közleményben Áder János úgy fogalmazott: amikor a 2014-es választások kiírásáról döntött, a korábbi hagyományok tisztelete mellett - miszerint az utóbbi három országgyűlési választás április első felében zajlott - négy szempont vezérelte. Egyrészt: "Magyarország polgárainak jogos elvárása, hogy a választási kampány időszaka ne nyúljon a szükségesnél és indokoltnál hosszabbra." Másrészt: "Magyarország érdeke – demokráciánk közel két és fél évtizedes történetének közös tapasztalata alapján –, hogy politikai nemzetünk tagjaitól a 2014-ben felhatalmazást kapó új Országgyűlés mielőbb megalakulhasson, és az új kormány mielőbb munkához láthasson."

 

A cikk a nol.hu-n folytatódik.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.