Amit egyik kézzel adnak Orbánék, a másikkal elveszik
Az újabb adóemelésekre valójában a rezsicsökkentési kampány miatt van szükség – ezt közvetve még maga a csomag névadója is elismerte. Ha végignézzük az életbe léptetett megszorító intézkedések és a közüzemi díjak kormányzati lefaragásának együttes hatását, kevesen vannak, és főleg a gazdagabbak, akik tényleg jól jártak.
Amit egyik kézzel adnak Orbánék, a másikkal elveszik

Bár miniszteri kinevezésekor Varga Mihály még azt ígérte, a költségvetés stabilizálásához már nem lesz szükség újabb korrekcióra, azóta már több csomaggal is előállt. Közülük a legváratlanabb a legutóbbi, mintegy százmilliárdos adóemelési pakk volt, amelynek szükségességét a túlzottdeficit-eljárásból való kikerüléssel már nem lehetett igazolni, mivel a döntés arról már korábban megszületett, bár a hivatalos pecsétet csak a múlt hét végén nyomták rá. Ennek ellenére ismét Brüsszelre hárították a felelősséget, mondván, a hiánycél bombabiztos tartása miatt szükséges a költségvetési bevételek növelése.

 

Az eljárás megszűnését egyébként fideszes nyilatkozók érdekesen kommentálták. Orbánék szerint ez a magyar gazdaságpolitika sikerének elismerése volt, holott az döntéshez fűzött ajánlások ennek éppen az ellenkezőjét mutatják, valójában minden lényeges ponton keményen bírálják a magyar kormány gazdasági intézkedéseit. A humor kategóriájába tartozik az az értékelés, hogy „Barroso után a pénzügyminiszterek tanácsa is beismerte a tévedését”: ugyan miféle tévedést? Azt, hogy az elmúlt három évben a Fidesz-kormány eredeti költségvetéseit évente tucatszor kellett módosítani ahhoz, hogy a hiánycél tavaly végre ténylegesen a megszabott határ alá kerüljön, és ehhez hét, összességében több ezermilliárdos megszorítási csomagra volt szükség? A brüsszeli országjelentések mindig jogosan figyelmezettek a korrekciók szükségességére: akkor most ki is tévedett?



A legcinikusabb az a hétvégi Orbán-féle kommentár volt, miszerint a Fidesz-kormány a megszorítások helyett a gazdaság megújítását választotta, így lekerülhettünk a szégyenpadról. Ekkora hazugsággal nehéz mit kezdeni, hiszen pont Orbánék fogtak rá minden unortodox megszorító lépést az unióra, miközben a gazdaság nemhogy megújult volna, de a tényadatok alapján éppen hogy hanyatlott. Még az a buzgó szóvivő is ellentmondott főnökének, aki szerint most már végre az önkormányzatok és a vállalkozások fejlesztésére, valamint a munkahelyteremtésre lehet koncentrálni. A fideszes sikerpropaganda szerint nem ezt csinálták eddig? Nem értek el hatalmas eredményeket és mutattak példát az egész világnak? Mégsem újult meg a gazdaság és ugrott meg a munkahelyek száma? Most milyen állításoknak higgyünk és melyeknek nem?

 

A teljes cikk a 168 Óra Online-on olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
4    -    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.